Az MTK iszonyatos kedvezményeket tesz az összes ultrájának, annak a 12-24-nek, aki van. És nekik nagyon jó lesz most, és azért a klub sem fog ebbe belebukni. Legalábbis egyelőre, de az újratervezéssel majd ráérnek akkor foglalkozni, ha bevált a program.

Az MTK vezetősége és a klub szurkolócsoportjai ugyanis hétfőn megbeszélték, amit meg kellett, és végül arra jutottak, hogy az új, szuper stadion "csak akkor lesz a jövőben is a klub igazi otthona, ha a csapat mérkőzésein egyre több és több szurkoló lesz a nézőtéren".

És persze "a klub vezetése számára a legfontosabb, hogy szurkolók igényeit mindenben kiszolgálja, valamint hogy az MTK szurkolóinak számát gyarapítsa, ezért az Új Hidegkuti Nándor Stadionban", és most figyelj:

  • az MTK Ultra szurkolótábor tagjai mindenkor a legnagyobb kedvezménnyel, a legalacsonyabb áron válthatnak jegyet, bérletet a mérkőzésekre;
  • az MTK Ultra szurkolótábor tagjainak a mérkőzések megtekintéséhez nem kell szurkolói kártyát kiváltaniuk, használniuk;
  • az MTK Ultra szurkolótábor tagjai a szektorukban ülőhelyeikről felállva szurkolhatnak.

(A teljes nyilatkozatot ITT olvashatod el.)

Nincs mese, MTK-ultrának lenni most nagyon szuper dolog (a Gyirmót ellen bizonyíthatják is). És hát ez nem egy Kubatov vs. Fradi-ultrák szkanderverseny, az is jól látszik.

(Forrás / fotó: mtkbudapest.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Sallai Roland csapata őrült meccsen, hosszabbítás után ejtette ki a Juventust a BL-ből

Keane a Fradi sorsdöntő visszavágója előtt: Én és a futballisták is tudják, mi kell a győzelemhez

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés