Rangadót nyert a Manchester United, három pontra megközelítette a bajnokot a tabellán.

A Manchester United hazai közönség előtt 2–1-re legyőzte a Chelsea-t a Premier League 15. fordulójában. A meccset rengeteg helyzet és legalább ennyi hiba jellemezte, az MU nyerőembere pedig ismét a duplázó Scott McTominay volt.

A skót védekező középpályásnak öt gólja van az idei bajnokságban, ezzel házi gólkirály. McTominay az előző három szezonban összesen hat gólt rúgott a bajnokságban, most 15 forduló után már ötnél jár.

Bruno Fernandes tizenegyest rontott a meccs elején, ezt követően szerzett vezetést McTominay. A válasz még az első félidőben jött, Palmer egyenlített. A második félidő közepén ismét vezetést szerzett McTominay, később kiderült, ez volt a győztes gól is.

Összefoglaló:

A Man. United továbbra sem brillírozik, de a pontokat gyűjti. Ten Hag csapata 27 ponttal jelenleg hatodik a bajnokságban, három pontra megközelítette a bajnoki címvédő és jelenleg negyedik Cityt.

Ehhez kellett a City veresége is:

Ilyet se láttunk még: sansza sem volt a Manchester Citynek

Az Aston Villa hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Manchester Cityt, de ez nem árulja el, mekkora volt az Emery-csapat fölénye.

A Liverpool nyert, Szoboszlai is betalált:

Megvan Szoboszlai második Premier League-gólja

A magyar középpályás biztosította be a három pontot.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.