Zlatan Ibrahimovic elvileg sérülése miatt mellőzött a Manchester Unitedben, a korábbi román válogatott Adrian Mutu viszont biztos forrásból tudja, hogy ennek nem egészségügyi okai van.

Zlatan tavaly áprilisban súlyos sérülést szenvedett, ebből kifolyólag sokáig kérdés volt, hogy marad-e az MU-nál. Villámgyors felépülése után a klub végül augusztusban hosszabbított a svéddel, aki decemberben ismét kidőlt, de csak egy hónapra.

Bár Ibra már február óta a csapattal edz, továbbra sem kap helyet a keretben, mert állítólag még nem teljesen fitt. Korábbi juventusos csapattársa, Mutu viszont azt állítja, hogy

„Biztos forrásból tudom, hogy Ibrahimovic nem sérült, inkább arról van szó, hogy a kapcsolatuk fagyos egymással.”

A román támadó amúgy sincs jó véleménnyel Mourinhóról, aki egyébként volt edzője a Chelsea-nél:

„Ő sosem akarja kiszolgálni a szurkolóit látványos futballal, neki csak egy számít, az eredmény” – ez így pedig egybecseng Frank de Boer szavaival, aki szinte szóról szóra ezt mondta Marcus Rashford mellőzése kapcsán.

A United hét közben kiesett BL-ből a Sevilla ellen, erre...

Mourinho olyan pofátlan önfényezéssel rúgott bele az MU-ba, hogy az még tőle is sok

Egy hihetetlenül arcátlan José Mourinho-nyilatkozatra fel vagy készülve?

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

Kevés bizarrabb videó van jelenleg az MI-vel olimpiai hokiaranyat nyerő Donald Trumpnál

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés