A teste nem bírja már a terhelést a 22-szeres Grand Slam-bajnoknak.

A 14-szeres Roland Garros-bajnok Rafael Nadal sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2005 óta először nem lesz ott a Garroson, és néhány hónapra felfüggeszti a karrierjét, mert továbbra is sérült.

„Az Ausztráliában elszenvedett csípősérülésem nem javult olyan mértékben, mint szerettem volna. Keményen dolgoztam, hogy elérjem a céljaimat, de most világosság vált, hogy nem leszek képes játszani a Roland Garroson. Ezt a döntést nem én hoztam meg, hanem a testem. A következő néhány hónapban nem fogok versenyezni”

– mondta Nadal.

Aki azzal folytatta, hogy a következő időszakban a felépülésre fog koncentrálni, és akkor fog visszatérni, amikor a teste készen áll. Majd kitért a következő évre:

„2024 valószínűleg az utolsó évem lesz a profik között. Az lesz a célom, hogy élvezzem a játékot, és elköszönjek azoktól a tornáktól, amelyek fontosak voltak nekem.”

A 36 éves játékos idén mindössze négy meccset játszott, az Australian Openen a második körben esett ki, ekkor sérült meg.

Ez is érdekelhet:

Rafael Nadal úgy lett a legnagyobb, hogy ez őt egyáltalán nem érdekelte

Ki minden idők legjobbja? Egyvalakit biztosan nem érdekel ez. Rafael Nadalt.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
10% Naná, és nagyon keményen.
52% Igen, de menedzselhető.
38% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés