Továbbra is külön szint a Chelsea a Konferencia-ligában.

8–0-ra verte az örmény Noah csapatát a Konferencia-ligában a Chelsea, a londoni csapat négy forduló után maximális ponttal vezeti a főtáblát, 16 gólt rúgott és mindössze hármat kapott.

A Noah elleni kiütéses győzelemből kivette a részét Mihajlo Mudrik is, az ukrán szélső a 39. percben rúgott látványos gólt.

A Chelsea egyébként nagyon megnyomta az első félidőt, 41 perc után már hattal vezetett. Joao Félix és Nkunku duplázott, mellettük Aderabioyo, Guiu és Disasi talált be.

Ez is érdekelhet:

Kiütötte a Fradi a Dinamo Kijevet az Európa-ligában

A Nice után a Kijev ellen is három pontot szerzett a magyar bajnok, és még a gólarányát is helyrepofozta.

A középkezdés után nyolc másodperccel gólt kaptak

Rövid időn belül kétszer próbálkozhatott középkezdéssel a Midtjylland az Európa-ligában.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.