Egy borzalmas meccsen egy gyönyörű góllal szerzett vezetést a Napoli, de a Barcelona egyszer megtalálta a rést.

Gennaro Gattuso és Quique Setién is élete első BL-meccsén ült a kispadon, utóbbi elég óvatos csapatot küldött a pályára Nápolyban. Az olasz nem, viszont úgy döntött, előhúz egy Mourinhót és betolta a buszt hazai pályán, a telt házas San Paolo stadionban. Tizenegy emberrel bekkelt.

Messit általában minimum kettő, de inkább három kék mezes vette körül. Arra vártak, hogy hibázzon a Barcelona védelme, ami azért nem irreális elvárás. Fél óra játék után jött is egy, Junior Firpo nem tudta átvenni Busquets visszapasszát, Zielinski ellépett vele, a beadását pedig Mertens gyönyörűen tekerte el a hosszúba.

A második félidő is ugyanúgy zajlott, a Barcelona passzolgatott, a Napoli pedig 10-13 méterre összehúzva, két masszív sorban védte a kapuját. Sétien vélhetően azt tervelte ki, hogy ha már ennyire együtt vannak a hazaiak, még inkább összerántja őket és a szélső védők befutásaival okozhat veszélyt. Így egyenlítettek, Busquets remek labdát adott Semedónak, aki középen Griezmannt kereste, a francia pedig jobbal bevágta.

Utána továbbra sem történt sok, ami a focit illeti, Ter Stegennek volt egy szokásos nagy védése. Ezen kívül Mertens sérülését emelhetjük ki, Vidal pedig összehozott még egy kiállítást, ő nem lesz ott a visszavágón. A Barcelona azonban előnyben lesz.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés

SSC Napoli–FC Barcelona 1–1

A Bayern meg már szinte tovább is jutott:

(Fotó: Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el

Ez aztán a szivatás: nagy arccal kihagyta a tizenegyest, majd az ellenfél játékosai odamentek gratulálni

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés