A Paris Saint-Germain elnöke nem tartja fairnek és törvényesnek a Barcelona legutóbbi húzásait.

Az egy ideje anyagi gondokkal küzdő Barcelona nyáron különböző jövőbeli televíziós- és marketingjogokat értékesített annak érdekében, hogy a klub anyagilag jobb helyzetbe kerüljön. Ennek köszönhetően tudott több játékost igazolni a katalán klub, és ez kellett ahhoz is, hogy a Barca végül megfeleljen a La Liga pénzügyi szabályozásainak.

A katalán klub és a PSG között egy ideje már hűvös a viszony, ez részben a két klub közötti átigazolásoknak és részben a két csapat meccseinek is betudható. Így időnként megjelennek különböző nyilatkozatok, amelyekben egyik vagy másik klub vezetősége burkoltan vagy nyíltabban beszól a másiknak. Most is ez történt, a PSG elnöke, Nasszer al-Kelaifi mondta a következőt:

„Igazságos, amit a Barcelona csinált? Nem. Legális? Nem vagyok biztos benne. Ha nekik ez lehetséges, akkor hamarosan mások is így fognak tenni. Persze az UEFA-nak megvan erre a szabályzata, biztosan utánanéz majd”

mondta a PSG elnöke. Aki beszélt a korábban majdnem megvalósult Szuperligáról, amelynek a létrejöttét a Barcelona támogatta:

„A Szuperliga nem fog megvalósulni. Mindenkire kell gondolnunk. A Szuperligát kezdeményezők csak magukra gondoltak”

– szúrt oda asszer al-Kelaifi.

A két klubbal kapcsolatban friss hír:

A Barcelona alelnöke szerint Messi visszatérése lehetséges, de ez nem csak a klubvezetésen fog múlni

Egyre inkább úgy tűnik, Messi hazatérése most már több egy szurkolók által generált vágyálomnál.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve