Egy félidő esélyt adott az Eb-ezüstérmes.

Marco Rossi a háromvédős rendszerrel próbálta megállítani Angliát, Orbán és Szalai Attila mellett Kecskés Ákos kapott lehetőséget. És persze visszatért a kezdőbe Szoboszlai is, valamint 60 ezer néző segítette a csapatot.

Ez a lélektani löket viszont csak 55 percig tartott, addig szinte tökéletesen védekezett a magyar válogatott, de ezután sorra jöttek az érthetetlen hibák. Előtt Orbán adta el a labdát, amit azonnal megbüntettek, Sterling szerzett vezetést Angliának.

Majd nyolc perc múlva Szalai Attila passzolt rossz helyre, és máris kétgólos hátrányban voltunk, Sterling ezúttal gólpasszt adott Kane-nek.

A harmadik gól újabb hat perc után érkezett, teljesen összeesett a magyar válogatott, ez Rice távoli lövésénél is jól látszott: Gulácsi sajnos benézte.

A magyar válogatott négy meccs után 7 ponttal áll a vb-selejtező-csoportjában, vasárnap Albániában folytatja Rossi csapata.

Vb-selejtező, I-csoport, 3. forduló

Magyarország–Anglia 0–4

  • Magyarország: Gulácsi – Kecskés Á., Orbán, Szalai A. – Bolla B. (Varga K., 70.), Kleinheisler (Gazdag, 82.), Szoboszlai, Schäfer, Fiola – Sallai R. (Sallói D., 66.), Szalai Á.
  • Anglia: Pickford – K. Walker, J. Stones, Maguire, Shaw – Ka. Phillips, Rice (J. Henderson, 88.) – Sterling, Mount (Lingard, 84.), Grealish (Saka, 88.) – H. Kane
  • Gólszerző: Sterling (55.), H. Kane (63.), Maguire (69.), Rice (87.)

Nem tudott eléggé és elégszer vezetni a magyar válogatott Lengyelország ellen

Az nem fér bele, hogy egy perc alatt két gólt kapjunk.

(Fotó: Eddie Keogh - The FA/The FA via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

Brutál jó meccsekkel és rangadókkal tér vissza a Bajnokok Ligája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
31% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
44% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés