A lettek elleni világbajnoki selejtező mérkőzés idején a magyar válogatott ugyanabban a rigai szállodában szállt meg, mint a XIV. dalai láma. A véletlen egybeesést kihasználva a válogatott készített pár közös fotót Nobel-békedíjas buddhista vezetővel történt a jó hangulatú találkozásról.

A képeket Dzsudzsák Balázs posztolta ki Facebook-oldalára.

Óriási élmény volt ez a találkozó? @dalailama

Dzsudzsak Balazs (@balazsdzsudzsak7) által közzétett fénykép,

A találkozás szerencsét hozott a válogatottnak, idegenben ugyanis 0-2-re legyőztük a letteket, és meglett az első győzelmünk a csoportban. Kellemes, vidám sztori – nekünk.

A kínai kormánynak azonban más a véleménye. A budapesti nagykövetség jegyzékben tiltakozott a külügyminisztériumnál, amiért a magyar válogatott találkozott a dalai lámával. Bár a tibeti vezető nem harcol a kínaiak által 1949-ben megszállt hazája függetlenségéért, az erőszakmentesség és a párbeszéd híve, a Kínai Kommunista Párt vezette diktatúra folyamatosan nyomás alá helyez minden olyan kormányt, szervezetet, amely hajlandó kapcsolatot ápolni vele.

Az MLSZ közleményben reagált a kínai kritikára:

A csapat úgy gondolta, hogy a dalai láma szerencsét hozhat, és igazuk volt.

Bár a magyar kormány már a kínai akarat előtt meghajolva hat éve jegeli Tibet témáját, Peking már az ilyen ártatlan találkozók miatt is hisztériás rohamot kap. Zárójelben jegyezzük meg, hogy nem mindenhol húzzák be fülüket- farkukat egy kínai email láttán: a dalai láma ugyanis éppen ma jár Pozsonyban, ahol a köztársasági elnök is fogadja.

Azt nem tudjuk, hogy a szlovák válogatottal is találkozik-e, de ha látták, mennyire bejött nekünk a közös fotózás, szerintünk mindent meg fognak tenni az ügy érdekében.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés