Ismét megsérült a világ talán legjobb kapusa, akár hónapokat is kihagyhat.

Neuer még tavasszal a Real elleni BL-elődöntő visszavágóján törte el a bal lábközépcsontját, amivel véget ért akkor a szezonja. Sőt, az új idény kezdetére sem épült fel, az első három bajnokin nem védett. Most pedig egy edzésen sérült meg újra, amit a Bayern szűkszavú közleményben erősített meg.

A Bild azt írta, a kapus lába ismét eltört, még a műtétet sem zárják ki. Ha ez valóban igaz, akkor ismét hónapokra dőlt ki Neuer.

A Bayern ma a Schalkével játszik idegenben, mindkét csapat kilencpontos, a bajorok a harmadik, a Schalke jelenleg a negyedik helyen áll. Neuer kiesése pedig komoly problémát jelenthet a Bayernnek, ahol amúgy sem a legnyugodtabb a hangulat, Lewandowski és Ribéry is balhézott a közelmúltban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

Brutál jó meccsekkel és rangadókkal tér vissza a Bajnokok Ligája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
32% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés