Kikapott a Newcastle otthonában az Arsenal, és ezzel szinte biztosan lemarad a BL-helyről Arteta csapata.

Az előző forduló előtt még negyedik volt az Arsenal a Premier League-ben és úgy ment a Tottenham otthonába, hogy a riválisával szemben négy pont volt az előnye. A Spurstól simán kikapott az Arsenal, Conte csapata pedig a következő meccsét is megnyerte, így az Arsenalnak már mindenképp nyernie kellett volna a Newcastle otthonában a Premier League utolsó előtti fordulójában.

A három pontra azonban szinte semmi esélye nem volt a vendégeknek. A Newcastle az elmúlt hónapokban feljavult, a kiesés elől menekülő csapat végül simán kiharcolta a bennmaradást. Az Arsenal ellen pedig úgy futballozott, mintha neki és nem az ágyúsoknak kellett volna mindenképp a három pont.

A második félidőben dőlt el a bajnoki, az 55. percben Ben White rúgott öngólt, majd a hajrában a télen igazolt és azóta az egyik legjobb Newcastle-futballistának számító Bruno Guimaraes is betalált, 2–0-ra nyertek a szarkák.

Összefoglaló:

Az Arsenal az utolsó forduló előtt ötödik a bajnokságban, két pont a hátránya a negyedik Tottenham mögött. Arra azonban nem sok esély van, hogy a Spurs hibázni fog, hiszen az a Norwich lesz az ellenfele, amely már rég kiesett. Az Arsenal az Evertonnal játszik.

Katasztrofálisan alakult az észak-londoni derbi az Arsenal számára

Óriási volt a tét az észak-londoni derbin, és végül a Tottenham életben tartotta a BL-indulás esélyét.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés