A hivatalos honlapján jelentette be az FC Barcelona, hogy megnyerte a pert Neymarral szemben.

Azzal a Neymarral szemben, aki kivásárolta magát Barcelonából, hogy Párizsban játszhasson, majd pedig most egy éve folyamatosan vissza akar térni, bármi áron. Miközben azért folyamatosan perelgeti egykori és – a vágyai szerint – leendő klubját.

Egyszer azért perelt, mert szerint a 2016-os szerződés-hosszabbításáért jár még neki 43,6 millió eurónyi bónusz. Ez volt az az eset, amikor a következő évben épp addig akart várni, amíg ez teljesül, majd lelépett. Az illetékes barcelonai bíróság nem is látta jogosnak Neymar követelését, úgy döntött, hogy az teljes mértékben jogtalan. Mi több, a brazilnak kell 6,7 millió eurót visszafizetnie a katalán klubnak.

null

null

Még fellebbezhet Neymar.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés