A brazil szerint ismét csodát tehet a Barca.

A katalánok a BL-nyolcaddöntőben minden idők legnagyobb fordítását hajtották végre, aztán a negyeddöntőben ismét szinte reménytelen helyzetbe kerültek az első meccs után, 3–0-ra kikaptak a Juventus otthonában.

Neymar viszont eléggé bizakodó:

„Bíznunk kell benne, hogy sikerül. Bárkivel találkozhatunk, a Barca mindig a Barca marad. Ha minden jól megy, akkor ismét összejön a fordítás. Hiszek a bennünk rejlő potenciálban. Most sincs veszítenivalónk, csak nyerhetünk.”

Mondta a brazil, és az utolsó mondatával nem igazán lehet vitatkozni. A barcások a PSG elleni meccs előtt is hasonlóan bizakodóak voltak, akkor Luis Enrique azt mondta, 6–1-re nyernek, a többi meg történelem.

Azonban az is igaz, hogy a Juventus nem a PSG. Az olaszok nagyon tudják védeni az eredményt, ez a Juventus pedig az a csapat, amely simán megnyerheti idén a BL-t: a keret minősége és mélysége is adott. A formájuk is pazar, és a szezon közben Allegri által kitalált négyvédős rendszer is nagyon bejön eddig.

A Barcelona–Juventust szerdán 20:45-től játsszák.

(Marca)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés