Neymar szívesen játszana a PSG-ben, csak fizessenek érte 193 millió eurót. Legalábbis ezt mondta az ügynöke.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is! Foci-vb 2026
Kövesd velünk a vb legfontosabb pillanatait!

Wagner Ribeiro, Neymar ügynöke először elmondta a szokásos semmitmondó szöveget, miszerint Neymar remekül érzi magát Barcelonában, hiszen fontos és megbecsült tagja a világ legjobb csapatának. Aztán viszont megjegyezte azt is, hogy a brazil imádja Párizst, és minden játékos számára egy álom, hogy a PSG-ben futballozzon.

És, hogy Neymar kivásárlási ára 193 millió euró?

Nem gondolom, hogy a kivásárlási ár kifizetése leküzdhetetlen akadály lenne a PSG számára.

A brazil szerződése egyébként 2018-ban jár le. Bár tárgyalt már a Barcelonával a hosszabbításról, még nem egyeztek meg. Az ügynöke ügyesen végzi a munkáját, hiszen ezzel a nyilatkozattal a PSG-nek is benyalt egy kicsit, de a Barcelona felé is jelezte, hogy Neymar azért eléggé kelendő. Persze ezt a katalánok korábban is tudták, és éppen ezért biztos, hogy kinéz Neymarnak egy komolyabb fizetésemelés.

(Forrás: goal.com)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

A Hold körüli infrastruktúra egyik alapkövét rakhatja le egy magyar vállalat

A meccsnézés utáni rendrakást erre az ügyes takarítógépre bíztuk

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Szerinted melyik válogatott lesz a világbajnok?
31% Argentína
24% Franciaország
16% Spanyolország
7% Anglia
5% Brazília
17% Egy másik válogatott