A FourFourTwo megírta, melyik az az 5 MLS-újonc, aki a legnagyobb hatást gyakorolta a szezonra. Naná, hogy Niko is ott van.

Nikónak mindössze egy hónap kellett, hogy teljesen beilleszkedjen a Chicago Fire-be, azóta az egyik leghatékonyabb játékos a ligában, a Fire-t pedig felsegítette a hamvaiból.

Egy hónapra volt szüksége, hogy felvegye a fonalat, de a legutóbbi öt hétvégén öt gólt szerzett.

Összességében 9 meccsen 6 gólnál és 1 gólpassznál jár.

Azt írják, Nikolics Nemanja kiválóan tudja kimozgatni a védelmi vonalakat, berobbanni a középső védők között, a tizenhatoson belül és azon kívül is félelmetesen mozog, a semmiből is képes helyzetbe kerülni.

A Chicago 9 forduló után 3-3 győzelemmel, döntetlennel és vereséggel a Keleti főcsoport 6. helyén áll, miközben a legutóbbi két szezonban annyira hitványul szerepelt, hogy az történelmi volt: Keleten egyaránt a 10. lett, az egész bajnokságot tekintve pedig a 20. helyen végzett. Ezért igazolták Nikolicsot.

Nikolics mellett ők kerültek be a legjobb ötbe:

  • Romell Quioto (Houston Dynamo – hondurasi)
  • Romain Alessandrini (LA Galaxy – francia)
  • Miguel Almirón (Atlanta United – paraguayi)
  • Jonathan Spector (Orlando City)

Nikolics az MLS 16. legjobban fizetett futballistája

A legnagyobb sztároknál kevesebbet, a liga legtöbb játékosánál viszont többet keres Nikolics.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés