Tálaltunk már szexi sportágakat, meg összeválogattunk már sírós-röhögős focis interjúkat, most egy kicsit veszélyesebb területre bolyongunk. Összeszedtük a legveszélyesebb sportágakat, amikbe nemcsak belesérülhetsz, de konkrétan otthagyhatod a bőröd is.

  1. 8 / 8

    Barlangi könnyűbúvárkodás

    A barlangi merülés a búvárkodás legkockázatosabb válfaja, a búvárnak a szokásos problémák mellett a zárt térben és szűk járatokban való mozgás, az eltévedés és a kihűlés veszélyeivel is szembe kell néznie. A bennrekedt búvár három fő ellensége a kihűlés, a stressz, és megtalálása esetén a szállítási trauma. Feltéve, ha sikerül, 2002-ben például két magyar barlangi könnyűbúvár vesztette életét Romániában, 2011-ben pedig a budapesti II. kerületben a Frankel Leó úti Molnár János-barlangnál halt meg egy búvár.

  2. 7 / 8

    Lesiklás

    Az alpesi síelés legdurvább ága a lesiklás, itt van a legkevesebb kapu, így egyes pályákon akár 150 km/h-val is csúszhatnak a versenyzők. Vannak is balesetek bőven, szerencsére a legritkább esetben halálosak. De például tavaly Lindsey Vonn olimpiai és világbajnok alpesi síző jobb térdében részlegesen elszakadt az elülső keresztszalag egy edzésbalesetben, emiatt nem lehetett ott a szocsi olimpián. Persze még így is jobban járt, mint a búvárok.

  3. 6 / 8

    Wingsuit

    Ezt fordíthatjuk denevérruhás ugrásnak mondjuk, vagy szárnyas repülőruhás bohóckodásnak, mindegy is, a lényeg, hogy pokolian látványos, csak épp könnyedén odaveszhetsz. 2013 nyarán öten vesztették életüket az Alpokban wingsuit-balesetben. Évi 20 halottal a szárnyasruhás repülés a legveszélyesebb a sziklaugró extrémsportok közül. A wingsuitet 1994-ben találta fel a francia Patrick de Gayardon, aki 12 ezer ugrás után maga is egy ejtőernyő-balesetben vesztette életét.

  4. 5 / 8

    Bunyó

    Az ökölvívás észjáték, halljuk sokszor az olyan szakértőktől, mint kedvencünk, Szántó Öcsi bácsi, de azért a legritkább esetben mennek el a versenyzők pályafutásuk után filozófiát oktatni. Komoly agysérüléseket szenvednek el minden egyes meccsen, aminek hosszútávon agykárosodás, és halál is lehet a vége. 2013 februárjában a mindössze 17 éves Tubagus Sakti indonéz ökölvívó az Ical Tobida elleni mérkőzésen elszenvedett ütések miatt már a ringben összeesett, majd agyvérzés következtében elhunyt. Itt meg is nézheted, ha erős idegrendszerrel rendelkezel.

  5. 4 / 8

    Hegymászás

    Elég ha annyit mondunk, Erőss Zsolt. Ő az egyik leghíresebb magyar hegymászó, sőt, amióta 2013. május 21-én a Kancsendzönga megmászása után a visszaúton eltűnt, végül kiderült, hogy meg is halt, azóta a leghíresebb. Már oda is úgy ment, hogy 2010-ben a jobb lábát térd alatt amputálták. Vele volt társa, a fiatal Kiss Péter is.

    Egy évvel korábban, 2012-ben Horváth Tibor maradt a Himaláján, ő szintén Erőss Zsolt tanítványaként kezdett mászni. 2000 és 2011 között 26 magyar alpinista vesztette életét. De tavaly például Verhás Gergő Új-Zélandon zuhant le, most tavasszal pedig a 12 Gulácsi Erik hunyt el.

  6. 3 / 8

    Labdarúgás

    Sajnos listás, mert felfoghatatlan számú focista hunyt már el pályán, pedig nem extrém sportról beszélünk, nem is ütik egymást a felek minduntalan, mégis úgy fest, nagyon veszélyes. Sosem felejtjük el Fehér Mikit, de biztosan sokan láttátok a pályán összeesni Marc-Vivien Foét vagy Antonio Puertát, és Dárdai Pál öccse, Dárdai Balázs is egy mérkőzésen vesztette el eszméletét, majd a kórházba szállítás közben halt meg. Túlterheltség? Nem elég alapos orvosi szűrés? Más egyéb...?

  7. 2 / 8

    Bázisugrás

    A bázisugrás során a bátor ejtőernyős épületről, hídról, antennáról, magas kiálló szikláról ugrik le, angol neve teljesen meglepő módon épp ebből ered: BASE jumping. B=Building, A=Antenna, S=Span, E=Earth. 1981 óta 228 halálos áldozatot regisztráltak (2014. áprilisig), szóval eléggé a lista élén van. Akad ennek az extrém sportnak extrémebb változata is, például lángolva kiugrani 1200 méterről.

  8. 1 / 8

    Szikla- és falmászás

    Ez látványosabb, mint egy sima hegymászás, itt ugyanis mindenféle biztosíték nélkül lógnak a bátrak a levegőben, puszta kézzel, segítség nélkül másznak sziklákon, falakon. És esnek le. Mondjuk ez az arc itt az óceán felett elég menő, kétségtelen.

És ezt olvastad már?
Ronaldo hazugnak nevezte az Aranylabdát alapító France Football főszerkesztőjét