Miután Martin Ödegaard végighaknizta Európa sztárcsapatait apjával, januárban csatlakozott a Real Madridhoz, ám a nagyoknál nem kap lehetőséget, a kicsiknél meg max. a kispadon, mindezt heti több tízmillióért.

A 16 éves norvég fizetése heti 110 ezer euró (mintegy 33 millió forint) körül mozog, szerződésében pedig szerepel egy olyan kitétel, hogy heti öt napot a Real első csapatával kell edzenie.

A nagycsapatba nem fér (még) be, a tartalékoknál viszont nem játszatja Zinedine Zidane, mert hiába az elképesztő tehetség, ha egyszerűen nem ismeri társait és idegenként mozog a pályán. Csapattársai szerint Ödegaarddal játszani olyan, mintha emberhátrányban lenne a csapat.

Az AS információ szerint ráadásul a tini meg is tagadja castillaiakkal való edzést, azokon egyedül a meccset közvetlenül megelőző edzéseken hajlandó részt venni.

Szóval ül a kispadon heti 33 millióért, az alázat meg valahol ott maradt Norvégiában. Az apja – aki egyébként a Real valamelyik utánpótláscsapatával dolgozik – meg nem igazán fogja fel, hogy fia fejlődését ez a helyzet nem igazán szolgálja.

Az megvan, hogy Pep Guardiola Manchesterbe igazolhat?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.