A döntőt végig kontrolláló Berecz Zsombor-vezette magyar hajó győzött a vitorlázók csapat-világbajnokságán, a Star Sailors League Gold Cup nevű versenyen.

A vasárnapi döntőben a magyar hajó szinte végig vezetett, majd nyert is az olaszokat, a hollandokat és a spanyolokat megelőzve.

Ez a magyar vitorlázás egyik legnagyobb sikere.

„Mi a titok? Ha elhiszed, hogy győzni tudsz, akkor nyerni fogsz. Ilyen egyszerű – idézte a magyar szövetség honlapja a verseny közvetítésében nyilatkozó Berecz Zsombort. – Egyénenként nem mi vagyunk a legjobb vitorlázók, de mint csapat, mi vagyunk a legjobbak.”

A nyártól szövetségi kapitányként is tevékenykedő Berecz Zsombor az ellenfeleknek azt ajánlotta: jöjjenek edzeni a Balatonra.

„Azt mondtam a srácoknak, meg van írva a csillagokban, hogy mi fogunk győzni, csak be kell fejezni ezt a munkát. Hiszek a számok törvényében, márpedig a döntő futamok során az elsőben nyertünk, a másodikban másodikok lettünk, a harmadikban újra elsők, a negyedikben másodikok, tehát most az első helynek kellett következnie” – mondta a Finndingiben világ- és Európa-bajnok hajós.

A csapat tagjai saját költségükön vettek részt a versenyen, Berecz szerint „talán ez is volt az egyik erősségünk, mert az volt itt, aki nagyon itt akart lenni, mindent beleadva, félretéve családot, munkát, mindenki erre áldozta a szabadidejét.”

Berecz úgy érzi, bár ez teljesen más típusú verseny volt, mint egy olimpia, a siker szinte egyenértékű a játékokon nyert aranyéremmel. A kétszeres világbajnok és háromszoros Amerika Kupa-győztes, olimpiai bronzérmes Dennis Conner, az SSL Gold Cup amerikai tiszteletbeli elnöke például úgy fogalmazott: ez az a sportverseny a világon, amelyen a legtöbb olimpiai érmes indul egyszerre, egymás ellen.

Az egyetlen, tenger nélküli ország

Már a legjobb nyolc között a magyar volt az egyetlen olyan egység, amely tengerrel nem rendelkező országból érkezett. A szombati elődöntőből az új-zélandiakat és a franciákat megelőzve, a spanyolok mögött másodikként jutott tovább a döntőbe.

A Kanári-szigeteken rendezett eseményen a Sámánok elnevezésű együttes a legjobb 32 között kapcsolódott be a küzdelembe, amely 56 nemzet csapatával indult. Minden résztvevő ugyanolyan SSL 47-es hajóval szállt vízre. A magyar csapat kapitánya a tokiói olimpián Finndingiben ezüstérmes Berecz Zsombor volt.

A csapat teljes névsora: Adorján Csaba, Bakóczy Róbert, Berecz Zsombor, Goszleth Marcell, Gyapjas Zsombor, Huber Lél, Lillik Ákos, Majthényi Szabolcs, Németh Áron, Németh Domonkos, Takácsy Levente, Tomai Balázs, Varjas Sándor

(Forrás: MTI)

Ez is érdekelhet:

Mutatjuk Berecz Zsombor befutóját és ünneplését, miután olimpiai ezüstöt szerzett

Óriásit küzdött és versenyzett, és érthető módon nagyon örült a befutó után Berecz Zsombor.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rangsorba állítottuk 2024 tíz legjobb futballistáját

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

További cikkeink a témában