Még csak tizennyolc éves, bőven lehet még olimpiai érmes is.

Az áprilisban Európa-bajnok Salim Omar 46–16-ra kikapott a tékvandósok 58 kilogrammos kategóriájának bronzmérkőzésén a tokiói olimpián, így ötödikként zárt. A tizennyolc éves magyar versenyző – akinek apja, Salim Gergely Tanzániában született, majd 1992-ben dán színekben olimpiai bajnok lett – szombaton a világbajnoki címvédő Dzsang Dzsunnal csapott össze.

A magyar Salim Omar (kékben) és a késõbbi gyõztes dél-koreai Dzsang Dzsun küzd a férfi tékvandósok 58 kilogrammos kategóriájának bronzmérkõzésén

A dél-koreai rivális fizikális fölényben volt, mivel jóval magasabb Salimnál, akinek így nem sikerültek a támadásai. Az első menet után 12–6-ra vezetett Dzsang, aki a másodikban 38–15-re elhúzott az elbizonytalanodó magyartól. A harmadik két perc már csak formalitás volt, a végeredmény 46–16 lett.

Ezt megelőzően egyetlen magyar tékvandós szerepelt olimpián, méghozzá Salim Omar nagybátyja, Salim József, aki a 2000-es, sydney-i játékokon szintén ötödik lett.

Megvan az első olimpiai érem, rögtön egy arany:

Megvan az első magyar arany Tokióban, Szilágyi Áron sporttörténelmet írt

Szilágyi Áron az első ember a világon, aki háromszoros egyéni olimpiai bajnok férfi kardvívásban.

(Forrás: MTI, fotó: Czeglédi Zsolt/MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve