A magyar válogatott egészen stabil, jó játékot mutatott Görögország ellen, de sajnos ennek ellenére kikapott. A görög kapitány is elismerte, hogy a magyar válogatott kemény ellenfél volt.

„Elégedett vagyok, sok munkába telt ez a győzelem. Nagy volt a nyomás a csapaton a mérkőzés előtt. A magyarok nagyon erősek, harcosak voltak. Sokkal jobb fizikai állapotban voltunk a budapesti mérkőzéshez képest, futásban, párharcokban, és főleg játékban is jobban teljesítettünk.”

Skibbe mester Orbant és a védelmünket dicsérte, amihez azért nem vagyunk hozzászokva.

„Az első félidőben nagy nyomást helyeztek ránk a magyarok. Nem alakítottunk ki elég lehetőséget, mivel nagyon nehéz volt feltörni az ellenfelet, ami a kemény védelemnek és Willi Orbán jó játékának volt köszönhető. Mitroglu nem talált sok helyet, de a csapat nagyon sokat dolgozott, aminek a gól lett az eredménye.”

A görög újságírók azt is feszegették, hogy Skibbe állása is lehetett a tét.

Nem hallottam, hogy veszélyben lenne az állásom. A csapat nagyszerű munkát végzett ma, ami nem volt könnyű, mert erősek voltak a magyarok. Jó formában vagyunk, és ami fontos, hogy jó úton vagyunk a célunk, a csoportelsőség felé.

A három forduló után három pontja a magyar válogatottnak, a görögöknek hat, Finnországnak kilenc. Hétfőn Észtországban játszik Magyarország (20:45).

Ugyan kikapott, de vállalható lett a magyar válogatott

Nem a jobbik csapat nyert, de ennél fontosabb, hogy lett egy válogatottunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
18% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.