Kyle Walker nem jókor kurvázott, kivágták a nemzeti csapatból.

A Manchester City angol jobbhátvédje egy hete az egyik cimborájával együtt két örömlányt fogadott a bérelt luxusvillájában egy kis orgiára. Ez nem kimondottan ritka eset a labdarúgók között, ám most épp a koronavírus-járvány miatt hozott óvintézkedések közepette tette mindezt. Majd másnap az otthonmaradás fontosságára hívta fel a figyelmet a közösségi médiában.

A Manchester City fegyelmi eljárást indít ellene, hiszen a labdarúgók példaképek, és Walker nem mutatott jó példát, bár végül is ő otthon maradt (ide jön egy szmájli).

„Kyle Walker magánéletét érintő esete szembemegy az Egyesült Királyság lezárási és távolságtartási szabályaival. A futballisták globális példaképek, stábunk és játékosaink is támogatták az Országos Egészségügyi Szolgálat és az egyéb munkavállalók koronavírus elleni harcát. Kyle a cselekedeteivel megszegte az előírásokat. Csalódottan értesültünk a vádakról, Kyle bocsánatkérését is tudomásul vettük, belső fegyelmi vizsgálatot kezdeményezünk.”

De ezzel még nincs vége, mert előkerült Gareth Southgate is, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Több angol lap is megírta, hogy

Southgate úgy döntött, Walkert többé nem hívja be a válogatottba, ott ugyanis olyan játékosokra van szüksége, akik a pályán kívül is képesek a csapat tradícióinak megfelelően viselkedni, igazi példaképek.

A kapitány persze ezzel nem húzott túl merészet, bátran feláldozhatta Walkert, mivel ott van neki Alexander-Arnold, aki jelenleg a világ talán legjobb jobboldali védője, de Wan-Bissaka, Reece James és Trippier is a rendelkezésére áll.

(Fotó: Victoria Haydn/Manchester City FC via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

5 ok, amiért a Fradi eléri a magyar klubfutball elmúlt évtizedeinek legnagyobb sikerét

Felismered az ikonikus retró focimezeket? Teszteld ezzel a kvízzel

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés