Lejátszotta az első vb-selejtezős meccsét a magyar válogatott. Összeszedtünk öt tanulságot az írek elleni dublini meccsről.

Varga és Sallai két korai góljával hamar megszerezte a vezetést a magyar csapat, utóbbit a második félidő elején kiállították, végül 2–2-es döntetlent játszott Magyarország Dublinban szombat este.

Ír–magyar: álomkezdés, majd szenvedés és egy pont

A magyar válogatott két góllal vezetett, végül egy pontot szerzett idegenben.

Marco Rossi a lefújás után a játékvezetői ítéletek mellett kitért arra, hogy mennyire elégedett a csapat küzdőszelemével:

„Végigküzdöttük az egész második játékrészt, ennél többet nem is kérhetek a fiúktól. A piros lapos reakció miatt panaszkodhatnék, de azt is mértékkel. A kezdetektől fogva végigharcolták a meccset, ameddig lehetett, fociztak is. Elfogadok minden kritikát, most előre fogunk nézni. Van még öt meccsünk, az egyik nehezebb lesz, mint a másik.”

A nyitómeccs után összeszedtünk öt olyan következtetést, ami levonható az írek elleni meccs után, a keddi Portugália elleni hazai meccs előtt:

Ez is érdekelhet:

Rossi beleállt a játékvezetőbe az írek elleni vb-selejtező után

A magyar szövetségi kapitány nem volt elégedett a játékvezető teljesítményével.

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés