Minden idők legfiatalabb nehézsúlyú bokszbajnoka, Mike Tyson ma lett 56 éves. Ennek apropóján sztorizunk Tyson életéből.

Tyson gyerekkora roppant zűrös volt, betörések, lopások, balhék jellemezték. Több helyen nyilatkozta, hogy kész csoda, hogy gyerekkorában nem halt meg, legtöbb haverja börtönben vagy a temetőben végezte nagyon hamar. Szerencséjére találkozott Cus D’Amatóval, aki már akkor látta benne az óriási bokszpotenciált, amikor még egyetlen amatőr meccse sem volt. Befogadta, feleségével nevelte, közben edzette, és folyamatosan azt próbálta belenevelni Tysonba, hogy egy nap ő lesz a nehézsúly királya, a legfiatalabb bajnok. Ez később bekövetkezett, igaz, D’Amato már nem élte meg, és az ő halálával a fiatal Tyson is elveszett. Több száz millió dollárt keresett, számos rendőrségi ügye volt, börtönbe is került. Életét az agresszivitás, a szex, a pia és a kábítószer uralta. Hiába keresett rengeteget, néhány éve ott tartott, hogy alig volt miből megélnie. Tehát nem az az unalmas arc, mi meg összeszedtünk néhány érdekes sztorit az életéből.

Cus D’Amato

Valóban volt tigrise

A Másnaposok című film ezen része nem kitalált sztori. Mike Tysonnak valóban voltak tigrisei és oroszlánjai. Előbbit kedvelte jobban, Kenya nevű tigrise évekig vele volt. Kenyát folyamatosan magával vitte mindenhova, havonta több ezer dollárba került csak az ő élete. Állítólag hosszú ideig jól megvoltak együtt, de Tyson életrajzi könyve szerint az állat később megharapott valakit, ezért túl kellett adnia rajta.

Tyson és Kenya

Öt évig nem élt szexuális életet

Ez bármelyik férfinál elég nagy hűha-sztori, Tysonnál még inkább, mert élete legnagyobb részében falta a nőket. 1981 és 1986 között viszont abszolút nem szexelt. Teljesen megszállott volt, minden pillanatban azzal foglalkozott, hogy minden idők legnagyobb nehézsúlyú bokszolója legyen. Lenyűgözték a régi nagy bunyósok, őket tanulmányozta, közben folyamatosan edzett. A lányokkal nem foglalkozott, tartott is tőlük, szerinte egész életében visszahúzódó típus volt. Sportkarrierje szempontjából megérte a szexmentes időszak, húszévesen már nehézsúlyú világbajnok volt. És a legmeggyőzőbb teljesítményt a ringben ezekben az években hozta. Persze nem csak azért, mert kerülte a szexuális kapcsolatokat, hanem, mert ekkoriban még nem kokainozta szét a szervezetét.

Többször bokszolt bedrogozva

Naivan azt gondolhatjuk, hogy a nehézsúly profi bokszvilágbajnoka teljesen a sportnak él. Percre pontosan kiszámolja az idejét, sokat alszik, egészségesen táplálkozik és hasonlók. Mike Tyson nem ez az arc volt. Éveken át úgy nyomta a kokaint, hogy Maradona is irigy lehetett rá, közben alkoholista volt és szexfüggő. A börtönből való szabadulása után már nem volt az igazi, de még voltak nagy meccsei, amivel több száz milliót keresett. Bukott meg drogteszten, később nyíltan elmesélte, hogy olyan bunyói is voltak, amikre konkrétan nem emlékszik.

Andrew Golota ellen 2000-ben. A meccset megnyerte Tyson, később viszont megbukott a marihuána-teszten

A fiatal Brad Pittet majdnem lecsapta

Ez a sztori abból az időből van, amikor a csúcson volt, de már egyáltalán nem ő irányította a saját életét. Akkori feleségével Robin Givensszel válófélben volt, de azért átnézett Robinhoz. A nő nem volt otthon, de hamarosan behajtott a Bentley, amit tőle kapott Robin. A kocsiban Robin és a fiatal Brad Pitt ült, aki akkor még teljesen ismeretlennek számított, de nyilván már akkor is jóképű volt. Persze Brad teljesen berezelt, kezdte menteni magát, de mázlija volt, mert Tyson végül lelépett. Ez egyébként tényleg mák, mert Iron Mike egyáltalán nem riadt vissza attól, hogy az utcán verekedjen, ha épp úgy hozta a sors. És nem kell a boksz legnagyobb szakértőjének legyünk, hogy elképzeljük, mi lett volna a Tyson–Pitt meccs vége.

Komoly depresszióval küzdött, ma már nyugodtabb az élete

A 2000-es évek közepén visszavonult, romokban volt az élete, teljesen szétcsúszott és elfogyott minden pénze. Több rehabot megjárt, de folyamatosan visszaesett. Életrajzi könyvében nyíltan leírja, hogy alkoholista és drogfüggő volt, nem foglalkozott a gyerekeivel, folyamatosan csúszott lefelé. Közben összejött mostani feleségével, Kikivel, aki rengeteget segített neki a depressziója és az egyéb problémái leküzdésében. Kissé későn, de még időben tudott leállni, azóta filmekben is szerepelt és próbál családapaként is helytállni.

A sztorik mellett mindenképp meg kell említeni, hogy Mike Tyson pályafutása csúcsán érinthetetlen volt a ringben. Amikor igazán összeszedett volt, akkor senki nem tudta megszorítani, erőben, agresszivitásban és gyorsaságban is fenomenális volt. Nyilván pech, hogy a magánéletében már nem volt ennyire sikeres. Ennek ellenére még úgy is minden idők egyik legdominánsabb bokszolója, hogy csak néhány évig volt a csúcson.

A legemlékezetesebb kiütései:

Ez is érdekelhet:

25 éves a sporttörténelem leghíresebb harapása

25 éve annak, hogy Mike Tyson kétszer is megharapta Evander Holyfield fülét.

(A cikk írásakor felhasználtam a Tyson – Kendőzetlen igazság című könyvet; Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés