25 éve annak, hogy Mike Tyson megharapta Evander Holyfield fülét.

A sport- és a boksztörténelem egyik legtöbbet ismételt, legbalhésabb pillanata a két bunyós második meccsén történt meg. Tyson és Holyfield először 1996-ban találkozott, akkor meglepetésre a korábbi cirkálósúlyú vitathatatlan világbajnok Evander Holyfield a 11. menetben TKO-val legyőzte a sokkal esélyesebb Tysont.

Nyolc hónappal később jött a visszavágó. Tyson szemöldöke már az elején megsérült, simán elveszítette az első két menetet. Ezután jött a híres harmadik menet, amelyben Mike Tyson megharapta Evander Holyfield fülét. Kétszer. Az első után ápolták Holyfieldet, Tysontól két pontot levont a bíró, majd folytatódott a menet, amelyből csak másodpercek voltak hátra. Tyson akkora ismét harapott, a menet vége után beszüntették a meccset, Tysont diszkvalifikálták.

Az első harapás 4:06-tól a videón:

Holyfieldet később mentővel szállították kórházba, időközben a füléből kiharapott rész is megkerült, de a mentőben újra eltűnt. Így végül nyolc öltéssel egy műtét során csak a sérülését kezelték. Azóta is hiányzik az a darab a füléből, amit Tyson kiharapott.

Tysont a balhé után hárommillió dollárra büntették, néhány nappal később egy közleményben bocsánatot kért.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés