Miután az első fordulóban egy fordulatos meccsen az Anfielden verte a Milant, a második fordulóban már sokkal könnyebben nyert a Liverpool a Porto otthonában.

Az egyik legkiegyenlítettebb csoportban, a B-ben a Pool és a Porto mellett a Milan és az Atlético szerepel. Két forduló után azonban egyértemű, hogy melyik csapat emelkedik ki a négyesből: egyedül a Liverpool maradt hibátlan.

Jürgen Klopp csapata 5–1-re nyert Portóban, Mo Szalah és Roberto Firmino duplázott – a brazil csereként állt be, négy perc alatt rúgott kettőt – és betalált Sadio Mané is. A Porto becsületgólját Taremi szerezte.

Összefoglaló:

Az elején némiképp szenvedtünk. Összességében viszont jól játszottunk, szép gólokat rúgtunk, de nagy helyzeteket is kihagytunk. Védekezésben egy szuper meccsünk volt, így összességében nem aggaszt a bekapott gól. Remek dolgokat láttam a pályán, de még rengeteget fejlődhetünk

– nyilatkozta a meccs után Jürgen Klopp.

Szintén A BL-ben történt:

Messi megrúgta az első gólját a PSG-ben, és nem akármilyenre sikerült

A PSG nyerte a leggazdagabbak meccsét, Lionel Messi pedig parádés gólt rúgott.

Ennél nagyobb meglepetés nem lehet a BL-ben: a Sheriff Madridban verte a Realt!

Nehéz bármit mondani, de abban biztosak vagyunk, hogy most nem lehet jó Real-drukkernek lenni.

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Három név szerepel a Barcelona asztalán Rashford-utódként

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés