A Mercedes-Benz nagyobbik szabadidő-autója a GLS, amit a stuttgartiak előszeretettel neveznek az SUV-k S-osztályának, és van benne valami, hiszen itt az off-road képességek találkoznak az ötcsillagos luxussal. A legutóbbi megújulása óta pedig még magabiztosabb lett a GLS.

A megújult GLS dizájnja első pillantásra egyértelművé teszi a hierarchiát, hogy ez a Mercedes-Benz legnagyobb szabadidő-autója. A ráncfelvarrás legszembetűnőbb újdonsága, hogy immár a motorháztetőre állított háromágú csillaggal is lehet kérni, ami eddig az S-osztály kiváltsága volt, bár erről pont nem mutattak képet. A GLS enélkül is feltűnő jelenség, megnövelt hűtőmaszkja hangsúlyos krómkeretet és kontúrvilágítást kapott, ami az új, csillag-motívummal ellátott fényszórókkal és hátsó lámpákkal a sötétben is összetéveszthetetlen karaktert ad az autónak.

A műszerfalat alapfelszerelésként a Superscreen uralja, ez a hatalmas üvegfelület, ami alá három 12,3 colos képernyő került.

A bükkbarna bőrkárpittal és nyíltpórusú fabetétekkel, valamint a horganyzott fém kezelőszervekkel otthonos, mégis high-tech a GLS belső tere. A fedélzeti rendszer lelke pedig az új MB.OS operációs rendszer, ami kezeli az autó minden funkcióját, folyamatosan tanul, fejlődik, és az online érkező frissítésekkel évek múlva is naprakész marad. A rendszer a mesterséges intelligenciával és kiterjesztett valósággal már most is nagyon modern.

A kisebb GLE-ből is kapható hétüléses, de aki komolyan gondolja a hét ülést, a GLS-t választja.

3,135 méteres tengelytávjával a második sorban utazni is fejedelmi élmény, a komfortcsomag megrendelésével hátul is masszázsülések, külön klímazóna is kivehető táblagépek találhatók. Az 5,21 méter hosszú, 1,96 méter széles autó méreteit jól mutatja, hogy még a harmadik üléssorban is elférnek 1,94 méter magas felnőttek. Az ülések masszázsélményét rezgőmotorokkal fokozzák, a légtisztító rendszer pedig 90 másodpercenként teljesen felfrissíti az utastér levegőjét.

A menetkényelem terén a GLS olyat nyújt, mint kevés vetélytársa. A felhőalapú lengéscsillapítás-szabályzás képes előre látni az úthibákat, a Car-to-X technológiával ugyanis az autó megkapja az előttünk haladó Mercedesek adatait, így egy kátyú vagy fekvőrendőr felé érkezve automatikusan lágyabb csillapításra vált. Az Active Body Control ugyanakkor másodpercenként ezerszer állítja a csillapítás mértékét. A GLS ezzel nemcsak erősebb, de kifinomultabb is lett, miközben megőrizte azt a magabiztos dinamikát, ami egy ekkora luxusóriástól elvárható.

Ez is érdekelhet:

V8-as motorral és rengeteg csillaggal újult meg a Mercedes-Benz GLE

Ami meglepő lehet: nem az AMG kapta a V8-as motort.

Beültünk a megújult Maybachba – V12-est nem kapunk, de mérhetetlen luxust igen

Stuttgartban néztük meg, hová tudja még emelni az S-osztály pompáját a Maybach.

A Mercedes-Benz új receptje szerint itt a hétüléses GLB

Benzines hibrid és elektromos is lesz ugyanazzal a dizájnnal az új GLB-ből.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ayrton Senna-idézetek, amelyek után elgondolkozol a világ dolgain

Vizuális pofonnal készül a Racing Bulls a Miami Nagydíjra

Kiúton a Red Bulltól, de Cunoda mentőövet kaphat – két F1-es pilóta alatt is forró a talaj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
33% Tök jól, elégedett vagyok.
38% Semmi extra eddig.
29% A vártnál rosszabbul.