A párbajtőrözők férfi csapatversenyében Magyarország nyerte az olimpiai aranyat.

Szenzációs vívás után jutott az olimpiai döntőbe a magyar párbajtőr-válogatott. A nyolc között Kazahsztánt verte 45:30-ra, majd a négy között ugyanilyen arányban a házigazda franciákat.

Szenzációs vívás után olimpiai döntőben a férfi párbajtőrcsapat

Esélyt sem adott a franciáknak a magyar csapat, amely már biztosan érmes helyen végez.

Az Andrásfi Tibor, Koch Máté, Siklósi Gergely, Nagy Dávid négyes a címvédő Japánnal találkozott az olimpiai döntőben. Kiválóan kezdett a magyar csapat, 10:6-tal indult a döntő magyar szempontból. 12:9-nél Andrásfi helyére beállt Nagy Dávid, az egyéni olimpiai bajnok Kano ellen két tussal kezdett, végül 2:2-vel lehozta az asszójukat.

Koch Máté az utolsó asszójában Komata ellen 5:3-ra kikapott, de még mindig 17:16-ra Magyarország vezetett. Nagy Dávid következett utolsó előtti emberként, Jamada ellen 3:2-re nyert, Siklósi Gergely 20:18-as előnnyel következett, az ellenfele az olimpiai bajnok Kano volt. A japán felhozta 20:20-ra az állást, majd jött két magyar tus, ezt követően két japán. Egyetlen tuson múlott az olimpiai bajnoki cím sorsa, ezt a tust Magyarország szerezte.

A férfi párbajtőrcsapat megszerezte a magyar küldöttség második aranyérmét a párizsi olimpián.

Férfi párbajtőr, csapat, döntő

Magyarország–Japán 26:25

A férfi kardozók korábban ezüstérmet szereztek a csapatversenyben:

Elveszítette az olimpiai döntőt, ezüstérmes a férfi kardcsapat

Megvan a magyar küldöttség harmadik érme Párizsban.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csank János minden idők leggyengébb holland válogatottját látta

Melltartó nélkül, tangában pózolt az egyik legcsinosabb gyorskorcsolyázó

Visszavonult a csendes zseni, akit a világ minden stadionjában tiszteltek

További cikkeink a témában