Egy gambiai srácé lehet az év sztorija, szinte hihetetlen, hogy ez megtörtént.

A Werder Bremen a Bayer Leverkusent győzte le a hétvégi Bundesliga-fordulóban 2–1-re, ami már önmagában is egy jó sztori, merthogy a zöld-fehérek a kiesés elől fognak teperni a szezonban, míg a Bayer a BL-ben szerepel és a dobogóért hajt.

De ami még ennél is ezerszer nagyobb durranás, a győztes gólt szerző fiatal csatár, Ousman Manneh története. A 19 éves srác két éve, tehát 17 évesen menekült el Gambiából, Afrika legkisebb területű államából. A budapestnyi lélekszámú ország teljes neve Gambiai Iszlám Köztársaság, így annyira nem is meglepő, hogy a tinédzser elindult egy új életet nyitni. Németországot választotta, azon belül pedig a legészakibb városba, Brémába került.

Az új élet reménye egyáltalán nem a focira épült volna, merthogy

Ott viszont azonnal látszott rajta, hogy úgy nyúl a labdához, mint egy ösztönös őstehetséges. El is vitte egy kis helyi utánpótláscsapat, a Blumenthaler SV, hogy nagyjából megtanulja az alapokat, ami elég jól sikerült: az első idényében 11 meccsen 15 gólt lőtt. Persze, hogy rárepült három Bundesliga-klub is, de ő természetesen a Werdert választotta, mivel csak ott ismert bárkit.

Manneh és mentora, Alexander Nouri

Aztán eljött az ideje az első csapatban is, miután elzavarták Skripnik edzőt, és ideiglenesen kinevezték a helyére a tartalékcsapattól Alexander Nourit. A fiatal tréner be is dobta a mélyvízbe a 19 éves fiút,

Óriási sztori, hiszen mások egy életet tesznek fel rá, hogy a Bundesligában játszanak, míg ő két év alatt jutott el oda a semmiből.

(via 444)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon