Nagyon simán kikapott az Európa-ligában a Ferencváros.

Jó helyzetben volt öt forduló után az Európa-liga-alapszakaszban a Ferencváros, miután két vereség után zsinórban három meccset is megnyert, és ezzel gyakorlatilag biztosan bejutott a legjobb 24 közé.

Szinte teljesen biztos a Fradi továbbjutása az Európa-ligában

A 24-be jutás gyakorlatilag biztos, a legjobb nyolc azonban sokkal nagyobb kihívás.

A Fradi a 6. fordulóban a PAOK otthonába ment, és végül simán, 5–0-ra kikapott Görögországban.

Félidőben kettővel vezettek a hazaiak, előbb Taison, majd Brandon Thomas talált Dibusz kapujába. A második félidőben aztán négy perc alatt még két gólt kapott az FTC: előbb Fedor Csalov, majd tizenegyesből Andrija Zivkovic volt eredményes, a legvégén Kiril Despodov is betalált, így kiütéses vereséggel zárta Európában az évet a Ferencváros.

Hat forduló után kilencpontos a Ferencváros az Európa-ligában, még két meccse van hátra az alapszakaszban,

januárban az Eintracht Frankfurttal idegenben, az AZ Alkmaarral hazai pályán játszik majd.

Ez is érdekelhet:

Hivatalos: BL-győztes futballistát igazolt a Fradi

Napok óta lehetett tudni, most pedig megtörtént a hivatalos bejelentés is.

Sérült? Edzetlen? Pénzéhes? A Fradi sztárigazolása, Naby Keïta nyilatkozott

A Liverpoollal BL-t nyerő Keita nyilatkozott arról, milyen állapotban van, miért a Fradiba jött, és elmondta, miért nem igazolt Szaúd-Arábiába.

(Fotó: fradi.hu)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés