Az Egyesült Államokban folytatja a holland szakember.

Bő egy hete dőlt el, hogy a Ferencváros akkori edzője, Pascal Jansen távozik, miután a hollandot kivásárolták a Ferencvárossal kötött szerződéséből.

Már nem Pascal Jansen a Fradi edzője

A holland szakembert kivásárolták a szerződéséből, félmilliárd forintot csengetett ki a meg nem nevezett vállalatcsoport.

Jansent már az új csapata is bejelentette, az Egyesült Államokban, a New York Citynél fog dolgozni a korábbi Fradi-edző.

A holland nagyjából fél évig dolgozott a Ferencvárosnál, majd a tavalyi év végén a világ egyik legnagyobb futballkonszernje – a többek között a Manchester Cityt is birtokló – City Football Group kivásárolta a szerződéséből.

Jansen helyét az ír Robbie Keane vette át a Ferencváros kispadján:

A Fradi sportigazgatója szerint az új edző passzol a Ferencvároshoz

Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója beszélt a csapat frissen kinevezett edzőjéről.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Csúcsfoci az el Clásicón: az ötgólos Szuperkupa-döntőn a Barcelona címet védett

Négy napig vedelt, majd megvette a kiscsapatot, amely minden idők egyik legnagyobb meglepetését okozta

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.