A Real Madrid elnöke először beszélt arról, miért nem jött össze Kylian Mbappé leigazolása.

Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy Kylian Mbappé nyártól a Real Madrid játékosa lesz, végül azonban a francia úgy döntött, marad Párizsban, új, hároméves szerződést írt alá májusban.

A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez most egy interjúban erről beszélt:

„Mbappé nem árult el minket, sokszor elmondta, hogy a Real Madrid az álma. 15 nappal a szerződés aláírása előtt azonban minden megváltozott a politikai és a gazdasági nyomás miatt, amit rá helyeztek.

Felhívta a francia elnök, a PSG-nél azt mondták neki, ő lesz a projektjük vezetője. Ezt követően már nem a régi Kylian volt, és a Real Madridnál egyetlen játékos sem állhat a klub felett.

Három év alatt sok minden megváltozhat, soha nem mondtam azt, hogy Mbappé Realhoz való igazolása a jövőben nem jöhet létre. A mostani Mbappét azonban már nem akarom, megváltozott, nem ugyanaz, aki korábban volt.

Nem volt könnyű számára, felhívta a francia elnök, majd Katarban olyan dolgokat ajánlottak neki, ami őrület. Ezért változott meg”

nyilatkozta Pérez az El Chiringuitónak.

A Real elnöke még elmondta, hogy azért nem írtak alá előszerződést Mbappével, mert az egyszerűen nem lett volna törvényes.

A meghiúsult Mbappe-transzferen kívül arról is beszélt a Real elnöke, hogy újabb igazolást már nem tervez a klub, miután Antonio Rüdiger és Aurélien Tchouameni az elmúlt hetekben csatlakozott a Realhoz.

Napokon belül kirúgják a PSG edzőjét

Mauricio Pochettino napokon belül távozhat a PSG-től.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés