A UFC korábbi nehézsúlyú világbajnoka, Fabricio Werdum kopogtatta ellenfelét, de a bíró ezt nem vette észre, végül pedig kiütötték a brazilok MMA-legendáját.

A már 43 éves földharc-specialista Werdum karrierje során olyan neveket győzött le, mint Cain Velasquez, Fjodor Jemeljanyenko, azaz Fedor vagy Mark Hunt. Az utóbbi időben már láthatóan visszaesett a teljesítménye, el is igazolt a UFC-től, ma éjjel mutatkozott be a PFL MMA-szervezeténél.

Werdum ellenfele Renan Ferreira volt, a korábbi UFC-bajnok egy fojtással kopogtatta ellenfelét, Ferreira láthatóan kétszer is jelezte, hogy feladja. A meccs bírója azonban ezt nem vette észre, Werdum engedett a szorításból, Ferreira pedig folytatta a meccset, és végül a földharc során kiütéssel nyert.

Az eredményből komoly botrány lett, Werdum azt nyilatkozta, azért engedett a szorításon, mert nem akart komoly sérülést okozni az ellenfelének, és megtisztelte azzal, hogy a kopogtatás után elengedte.

Ferreira kopogtatása:

A meccs végi TKO:

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mennyire ismered a focit? Teszteld ezzel a kvízzel!

Mit jelenthet a világbajnokság szempontjából, hogy háborús övezetté vált több mexikói vb-helyszín is?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve