Ez akár működhet is.

A legendás játékvezető, Pierluigi Collina komoly szabálymódosítást javasolt a tizenegyeslövés szabályán. És mivel 1998 és 2003 között zsinórban hatszor választották a világ legjobb játékvezetőjének, vagyis a futball történetének legjobb sporijaként tartják számon, van súlya a szavának.

2005-ös visszavonulása óta is a futballban dolgozik, az UEFA Játékvezetői Bizottságának tagja és a FIFA játékvezetői bizottságának elnöke. De nézzük, mit talált ki a tar szakember, amivel a támadócsapat előnyét csökkentené.

„Úgy gondolom, jelenleg az esélyeket tekintve túl nagy a különbség a büntetőt elvégző játékos és a kapus között. Átlagosan a tizenegyesek 75 százaléka lesz gól, ráadásul gyakran a tizenegyes jóval nagyobb gólszerzési lehetőség, mint az a helyzet, aminél a büntetőhöz vezető szabálytalanság történt. Ráadásul a támadó még arra is lehetőséget kap, hogy ha a kapus védett, akkor a kipattanót is belője. Ez a kapussal szemben nem fair, nem igazságos. Erről egyébként már beszéltem az IFAB [a labdarúgás szabályalkotó testülete – a szerk.] ülésén is.

Az én megoldásom az »egy lövés« szabályának bevezetése lenne, ahogy az a hosszabbítások utáni szétlövéseknél jelenleg is működik. Nincs kipattanó. Vagy belövöd a tizenegyest, és gól, vagy nem, és akkor kirúgással folytatódik a mérkőzés, pont.

Ezzel például az olyan tumultuózus jeleneteknek is elejét lehetne venni, amik a tizenhatos vonalánál, meg a félkörnél játszódnak le egy-egy tizenegyes előtt. Úgy tülekednek ilyenkor a játékosok, mint a versenylovak a rajtgépben.”

Ez is érdekelhet:

Cole Palmer Premier League-rekorder tizenegyesrúgó, de pocsék interjúalany

Az angol középpályás igazán csak a pályán érzi jól magát, akkor kevésbé, amikor mikrofont dugnak az orra alá.

(Forrás: SportBible, Azzurri; fotó: Jean Catuffe/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

A Barcelona ellen mutatta be a hétvége dupla védését a kapus

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve