Írhattuk volna úgy is a címert, hogy Pintér a Fradiban, de akkor több ezer drukker fordult volna le a székről ijedtében. Nem, nem Attila, hanem Ádám, és nem edző, hanem egy válogatott védő.

Már július legvégén megírtuk, hogy logikus lépés lenne Pintér hazahozatala, hiszen Pavlovic és Mateos is távozott, Batik pedig lesérült. Akkor ezt írtuk: Pintérért nem kellene fizetni, plusz megfelel a kritériumoknak is: 190 centi magas, nemzetközi tapasztalata van, hiszen Görögország előtt a Tom Tomszkban és Zaragozában is játszott, sőt, válogatott is, és ráadásul magyar. Ez utóbbi azért fontos, mert ugye az MLSZ most fizet azért, ha valaki nem lépi át a megszabott légióslimitet.

Nos, Orosz Pálék is így gondolták, így a remek fizikumú korábbi MTK-játékos már alá is írt. A 88-as születésű Pintér Ádám 18-szor szerepelt a magyar válogatottban, legutóbb a görögök elleni 0–0-s meccsen játszott. 2010-ben 1,2 millió euróért igazolt Zaragozába, ahol három éven át játszott, szóval valóban rutinosnak és értékesnek számít.

Pintér duplán jó igazolás, hogy két hiányposztra érkezett, nem csak belső védőt, hanem védekező középpályást is tud játszani, ahonnan ugye Somália eligazolt.

Az FTC Gera Zoltán, Hajnal Tamás és Leandro után egy újabb magyar válogatott játékost tudott tehát hazacsábítani.

Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát éled? Nézed? Fogadsz is?

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés