Megnyugodhatunk, hamarosan minden rendben lesz.

Két éve nincs csapata a korábbi szövetségi kapitánynak, pedig a 2016-os Európa-bajnokság sikerkovácsa is ő volt. Legutóbb a Puskás Akadémia sikereiért dolgozott, de mivel a bajnokságban pedig a hatodik helyen zártak, felmentették 2018 júniusában.

Amúgy az megvan, hogy Pintér Attila miatt jutottunk ki az Eb-re?

Mondjuk eddig se volt kétségünk, hogy az ő munkája ért be a pótselejtezővel és az ott elért eredménnyel. Megalapozta az Eb-kijutást az északírek elleni meccsel.

A közös megegyezéses távozása óta nem ült kispadon, de nem is ragaszkodik hozzá, mesélte a Kisalföldnek.

„Mindenáron nem akarok magamnak kispadot, csak oda megyek dolgozni, ahol a célok és a feltételek arányban vannak egymással. Egy hasonlattal élve: tésztából és vízből nem tudok húslevest készíteni.”

Azonban mindenki örömére folyamatosan képezte magát, külföldre járt tanulmányutakra, és készül a magyar foci megmentésére.

„Az elmúlt időszakot nem töltöttem munka nélkül, tökéletesítettem azt az anyagot, amin már tíz éve dolgozom. A magyar labdarúgás utánpótlás-nevelésének reformjáról szól. Tíz éve mondom, az utánpótlást más alapokra kellene helyezni.”

Azt mondja, amennyiben ez végre megtörténne, akkor sokkal rövidebb idő alatt utol lehetne érni a környező térség és a velünk egyforma népességű országok utánpótlás-nevelésének színvonalát.

„Szakmai bizottságok jöttek-mentek, de véleményem szerint nem tettek le érdemi anyagot az asztalra a magyar futball megújítására. Mindenki megy a saját feje után.”

Tapasztalatokat és tudást halmozott fel az elmúlt években, és ha a munkája komolyan érdekel bárkit is, az megtalálja őt.

„Szakmai kérdésekben korábban is kérték ki a véleményemet edzőkollégák, volt közöttük, aki külföldi bajnokságban dolgozott, volt, aki a magyar élvonalban.”

Pintér úgy látja, a gyerek- és a felnőttfutball közötti átmenetet kellene megtalálni, ezáltal lesz eredménykényszer. Ami viszont hiba, az a korai eredménykényszer. Tizenöt év alatt fontos a képzés, a játék, a tornák, az edzőmeccsek. Bele kellene nevelni a gyerekekbe a pozitív agresszivitást, a küzdőképességet, és fizikálisan is fel kell őket készíteni. Pintér szerint a jelenlegi versenyeztetés sem jó.

Azt gondolja, ilyen feltételek mellett sokkal előrébb kellene tartania a magyar focinak, de sokan visszaélnek a helyzettel.

„Ugyanazt a számomra értéktelen munkát végzik, mint eddig, csak több pénzért.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai: Ez volt a lényeg, hogy végre visszajöjjön a harciasságunk

Döntetlent játszott a válogatott Hollandia ellen

10 éves Dzsudzsák Románia elleni szabadrúgásgólja

További cikkeink a témában