A Barcelona játékosa Twitterre posztolta, hogy mennyi pénzt küldött a Barcelona a bankszámlájára.

A Barcelona körül még mindig téma a játékosok fizetése, miután a klub nehéz anyagi helyzete miatt tavaly több futballistának is bele kellett egyeznie a fizetéscsökkentésbe.

A napokban újra ezzel a témával foglalkozott a katalán sajtó, egy helyi újságíró, Lluís Canut azt állította, hogy több Barcelona-játékos is jóval többet keres annál, mint amit a klub hivatalosan elismert. Ezt először a Barca egy közleményben cáfolta, majd

Piqué egy képernyőfotót posztolt a bankszámlájáról, amelyen 2,3 millió euró található.

Hozzá hasonló emberek vádaskodnak, hogy védjék a barátaikat. Itt az éves fizetésem 50 százaléka, amit decemberben kaptam. Legyél kicsit tisztelettudóbb

– írta a posztban.

Piqué éves fizetése tehát nagyjából 4,5 millió euró, ami nyilvánvalóan rengeteg pénz, de a Canut által állított 30 milliónál azért jóval kevesebb.

A Barcelona keretében több változás is volt az elmúlt időszakban. Ferran Torrest a Man. Citytől megvette a klub, Coutinho pedig kölcsönbe az Aston Villához ment.

Megegyezett a Barcelona a Man. Cityvel a spanyol válogatott támadóról

Ez több szempontból is nagyon fontos igazolás a Barcelonának.

Angol középcsapatban folytatja a Barcelona 121 millió eurós játékosa

Az olasz átigazolási szakértő, Fabrizio Romano hozta le a hírt.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
40% +10 éve