Gerard Piquét már jó ideje utálják a spanyol szurkolók, mivel nyíltan kiáll Katalónia mellett. Most pedig a madridi edzésen mocskolódtak rigmusokkal és transzparensekkel.

Annyi röviden az előzményről, hogy Katalóniában népszavazást próbáltak tartani, de a kormány szerint alkotmányellenes a terv, így erővel próbálták leverni, 700 ember sérült meg. És épp ekkor kellett volna játszania Barcelonában Piquééknek bajnokit, amit egy órán belül elhalasztottak, majd zárt kapusra állítottak, szóval hatalmas volt a káosz, miközben a katalán focistákat alaposan megviselte az egész ronda történet.

Piquét főleg, aki a legnagyobb katalán a csapatban, el is sírta magát az újságírók előtt.

Piqué őszinte reakciója mindent elmond a katalánok mai napjáról

Az FC Barcelona délután zárt kapuk mögött megverte a Las Palmast, miközben a városban kaotikus állapotok uralkodtak.

Sajnos itt nem állt meg a történet, mert épp válogatott szünet van, így a védőnek jelenése volt a spanyol válogatottnál. Ahol egyébként már egy jó ideje minden meccsen fütyülik a spanyol drukkerek, nos, most már edzésen is, mi több, mocskolják.

Az As beszámolója szerint a drukkerek „Piqué, te mocsok” vagy épp a „Piqué, takarodj!” feliratú molinókkal jelentek meg. Szóltak a rigmusok ellene és a Barcelona ellen, és ki is fütyülték. A lap szerint az egyik ultra ilyet mondott a lelátón: „Piqué nem érdemli meg, hogy a válogatott tagja legyen. Azt akarják, hogy levegyem a molinót, ami szerintem pedig nem sértő. Azt mondom, amit gondolok, Piqué undorító, nem is kellett volna idejönnie.”

Eduardo J. Castelao on Twitter

Tras 23 minutos España deja de entrenar https://t.co/LjD3Jvjx81

A rendőrség és a biztonsági személyzet leszedte a transzparensek egy részét, majd a tréninget 23 perc után inkább lefújták. Piqué egyébként csendben, nyugodtan tűrte, és egyébként is bejelentette már, hogy ha úgy szeretné a szövetség, ha zavart okoz, akkor lemond a válogatottságról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
21% Igen, nagyon bejött.
38% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
13% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés