Érdekes dolgokat mondott Paul Pogba.

Paul Pogba 2016-ban tért vissza a Manchester Unitedhez, akkor világrekordot jelentő 105 millió eurót fizetett a United a Juventusnak a francia középpályásért. Hat éve úgy tűnt, hogy Pogba lehet a Man. United jövőjének az egyik vezére és alapembere, de ez soha nem következett be. Az elmúlt években nem volt olyan átigazolása időszak, amikor nem merült fel a távozása, de végül mindig maradt. Két héten belül azonban lejár a szerződése a manchesteri csapatnál, hosszabbítani nem fog, így ingyen távozik – a legvalószínűbb az, hogy visszatér a Juventushoz.

Pogbával kapcsolatban a rengeteg kritika közül az egyik mindig az volt, hogy nem teszi kellőképpen oda magát a Unitedben, úgy futballozik, mintha nem is akarna a klub játékosa lenni. Ezt és az elmúlt néhány évet figyelembe véve érdekes, amit a BBC szerint a napokban megjelenő Pogumentary című dokumentumfilmjében mondott.

Meg akarom mutatni, hogy a Manchester United hibát követett el akkor, amikor arra várt, hogy új szerződést ajánljon nekem. Hogy mondhatod azt egy játékosnak, hogy akarod, ha közben semmit sem kínálsz neki?

A PA hírügynökség szerint ezek Pogba szavai a dokumentumfilmjében. Ez alapján arra lehet következtetni, hogy a francia maradt volna, de a csapatnál már nem bíztak benne. Eközben a BBC saját forrásaira hivatkozva azt írja, Pogba a mostaninál egy kedvezőbb ajánlatot kapott a klubtól, de nem fogadta el.

Valaki tehát nem mond igazat, abból a szempontból azonban már mellékes, hogy a klub és a játékos útjai elválnak.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Sallai Roland csapata őrült meccsen, hosszabbítás után ejtette ki a Juventust a BL-ből

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés