A vb-selejtező ötödik fordulójában az Európa-bajnok Portugália otthonában játszott a válogatott, és a tavalyi Eb-vel ellentétben most nem jött össze a bravúr.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

B-csoport, előzmények

Négy forduló után Svájc tizenkét ponttal első volt, a portugálok kilenc ponttal a másodikok, Magyarország hét ponttal a harmadik. A válogatott az első meccsén Feröer ellen ikszelt, majd kikapott Svájctól, ezután Lettországot, a negyedik körben pedig Andorrát győzte le. A csoportból az első helyezett automatikusan kijut a világbajnokságra, a második pótselejtezőt játszik.

Az első húsz perc viszonylag eseménytelen volt, Ronaldónak volt egy közepesen veszélyes szabadrúgása és egy fejese, de itt még nem kapott gólt a válogatott. A 32. percben viszont már igen, Silva egészen közelről szerezte meg a vezetést:

Majd négy perccel később Ronaldo talált be, Gulácsinak nem igazán volt esélye:

A félidőben megérdemelten vezettek a portugálok. Nekünk egy helyzetszerűségünk volt, de Szalai kapásból gyertyát rúgott. Amúgy egész szervezetten játszott a csapat, az ötvédős rendszer nem működött rosszul, pechünkre a portugáloknak nem olyan napjuk volt, amikor kihagyták a helyzeteiket.

Storck a második félidőre egyet cserélt, Lang helyett Lovrencsics jött be, aminek következtében az első percekben aktívabb volt támadásban a csapat. Gólt viszont ismét Ronaldo lőtt, ez volt a kilencedik neki a selejtezőben, és ez is elég pofás volt:

A hátralévő közel 30 percben az eredmény már nem változott, hárommal nyert Portugália.

A csoport másik meccsén Svájc 1–0-ra verte a letteket, vagyis továbbra is százszázalékosak, 15 ponttal vezetik a csoportot. Portugáliának 12 pontja van, Magyarország hét ponttal a harmadik.

Portugália–Magyarország 3–0
Gólszerzők: Silva (32.), Ronaldo (35., 65.)

(Fotó: AFP)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni

Néhány hete még úgy tűnt, hogy visszavonul, de most hosszabbított az aranylabdás legenda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ott leszel az F1-es Magyar Nagydíjon hétvégén?
5% Igen, kilátogatok a helyszínre.
39% Nem, de a futamot követni fogom.
56% Nem megyek ki, és valószínűleg a futamot sem nézem.
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
Hirdetés