Alig sarkítunk, ha kijelentjük, hogy a szurkolók tervezik meg az Aston Villa új címerét. A nagy részük nem elégedett a mostanival, az újhoz vezető úton viszont minden egyes apró részletről szavazhattak.

Idén év elején a szurkolók bevonásával kezdett a címere megújításába – és ezzel párhuzamosan új vizuális identitás tervezésébe – az Aston Villa. A nagy átalakításba bevonták a szurkolókat is:

előbb elemeire bontották a mostani címert (ami a szurkolók 76 százalékának nem tetszik), majd minden egyes elemről megszavaztatták a drukkereket.

Ebben a folyamatban kiderült, mi jön be a drukkereknek és mi nem. Azt azért túlzás volna mondani, hogy a szurkolók tervezik meg az új címert, de talán minden eddiginél erősebb beleszólásuk van, mert a segítségükkel megkapott alapelemekből kétféle változatot terveztek, amelyekre szerda délutánig szavazhatnak a bérletesek és klubtagok.

A felmérésben 12 600 szurkoló vett részt, a folyamatnak egy véletlenszerű kiválasztás is a részét képezte, hogy mindenféle korosztály és külföldi drukkerek is véleményt mondjanak – közölte a klub honlapja.

A szurkolók előbb döntöttek a címer kulcselemeiről:

  • Az oroszlán maradjon, de nézzen a másik irányba, azaz jobbra, hogy az előre haladást testesítse meg, és felidézze a klub első címerét
  • Az AVFC mozaikszó helyett írják ki a teljes nevet: Aston Villa
  • A mostani befoglaló forma helyett válasszanak karakteresebbet
  • A múltbeli eredményeket és a jövőbeli ambíciókat jelképező csillag megtartása fontos
  • Túl hangsúlyos a sárga szín, a bordónak és a kéknek kell dominálnia

Mindezek megszavazása után tehát elkészült két változat: egy, aminek a befoglaló formája a stadionnál látható régi gázlámpa formáját idézi, míg egy kerek. A kettő közül választhatnak most a drukkerek.

A leendő címernek képviselnie kell a klub örökségét, de a haladó szellemiségét is, és azért is döntenek ennyire óvatosan, sok szurkoló bevonásával róla, mert tudják, hogy ez a választás hosszú távra szól. És nem mellesleg a következő szezonban, a klub születésének 150. évfordulóján kerül majd rá a mezekre, sálakra és mindenhová.

A megújítás folyamatáról itt találsz egy klassz videót.

(Borítókép: Mings és a társai még a régi címeres mezben győzték le a Manchester Unitedet, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Tényleg kabarés göncökbe bújtatták Benzemát, vagy csak mi nem értjük a divatot?

Mondjuk, ha ez a divat, akkor nem is akarjuk érteni, és nem akarunk érteni hozzá.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
17% Naná, és nagyon keményen.
36% Igen, de menedzselhető.
47% Szerencsére nem.