A hétvégén már megkongattuk a párizsi vészharangot, ugyanis kritikus időszakban kerültek hullámvölgybe. Most tovább mélyült az a gödör.

A két sérült zseni közül Messi annyira felépült, hogy a kezdőben kapott helyet, Mbappé viszont a kispadra tudott csak leülni. Így a PSG kezdőcsapatába mindössze egyetlen francia játékos kerül be: az a Zaïre-Emery, aki 16 évesen és 343 naposan a legfiatalabb játékos lett, aki valaha kezdőként játszott a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában.

A Bayern Münchennél Neuer hiányzott, de ő az egész idényre kiesett, ezért érkezett Sommer a csapathoz. Kisebb meglepetésre Müller és Davies nem került a kezdőbe, és Nagelsmann egy háromvédős rendszert választott.

A PSG két vereség után várta a meccset, és ugye Mbappé nélkül, úgyhogy tulajdonképpen otthon sem számítottak esélyesnek a Bayern ellen. A németek ennek megfelelően játszottak és bizonyították, hogy sokkal jobb passzban vannak a PSG-nél. Az első félidőben csak domináltak, akkora fölényben voltak, hogy a Párizsnak még kaput eltaláló lövése sem volt.

A második félidőben már megérkezett a német gól is, amit egy francia rúgott. Coman az 53. percben belsőzte be Davies beadását.

Ezek után persze érkezett a nem teljesen egészséges Mbappé, mivel gyorsan elúszhat a PSG továbbjutása. A zseniális francia támadó azonnal felkavarta az állóvizet, többször is megfutotta az emberét, helyzetbe került, de gólt nem tudott rúgni. Legalábbis szabályosat nem, mert egy lesgólt azért szerzett.

A PSG az utolsó tíz percre érkezett meg, ekkor egyenlíthetett volna, de összességében a Bayern München bőven megérdemelte a győzelmet.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. meccs

  • PSG–Bayern München 0–1
  • Gól: Coman 53.

Egy hét alatt elúszhat a PSG egész szezonja

Nagyon elkapta a Monaco a tartalékos címvédőt, három napon belül másodszor kapott ki a Párizs.

(Fotó: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
9% Naná, és nagyon keményen.
40% Igen, de menedzselhető.
51% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés