Nagyon elkapta a Monaco a tartalékos címvédőt, három napon belül másodszor kapott ki a Párizs.

A legrosszabbkor került gödörbe a PSG, náluk most aztán tényleg igaz, hogy ha jön a baj, akkor csőstül. Három nap múlva Bajnokok Ligája-rangadót játszanak Európa egyik legjobb csapata, a Bayern Mücnhen ellen, erre épp széthullanak:

először lesérül Mbappé, majd kiesnek a Francia Kupából, aztán kidől Messi is, most pedig a bajnokságban kaptak egy méretes taslit a Monacótól. És még csak most jön a Bayern.

Óriási pech a PSG-nél: Mbappé után Messi is lemaradhat a BL-rangadóról

Sorra kapja a rossz híreket a PSG a Bayern München elleni rangadó előtt.

A Monaco már a negyedik percben vezetést szerzett Golovin révén.

A 18. percben pedig el is dőlt a meccs, a 17 éves Bitshiabu hatalmasat hibázott, Ben Yedder meg rutinosan kihasználta.

Az egyetlen, aminek örülhetnek Párizsban, hogy egy 2006-os születésű, vagyis egy 16 éves fiú rúgta a szépítő gólt. Warren Zaïre-Emerynek ez már a második gólja volt a felnőtt csapatban, szóval a sérülések közepette lehet, hogy találtak egy nagy tehetséget.

A félidő végén Ben Yedder még egyszer betalált, így 3–1-re nyert a Monaco. A PSG-nek jelen állapotában minimális az esélye a Bayern ellen, három nap alatt csodát kellene tenniük. Pedig náluk a Ligue 1 megnyerése csak alap, a BL-en volt a hangsúly.

„Messivel szerződést hosszabbítani? Ez egy vicc!”

Jérome Rothen, a PSG korábbi válogatott középpályása nem kedveli Messit, és akkor még finoman fogalmaztunk.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását

A Tottenham 2026-ban először tudott meccset nyerni a Premier League-ben

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni