Ebben az átigazolási szezonban szinte biztosnak tűnt, hogy Radó András az Újpesthez igazol, ám a Fradi rálicitált az ősi riválisra és elcsaklizta az egyik legnagyobb tehetséget.

Ezzel egy nagyjából egyéves hercehurca zárult le, ugyanis tavaly folyamatosan kilincseltek érte a fővárosi zöldek, de mindig rájuk csapták az ajtót a Haladásnál. Akkor úgy tűnt, a Videoton vagy a Fradi lesz Radó következő csapata, idén viszont már mindenki biztosra mondta, hogy lilában fog játszani.

Egyrészt azért, mert az Újpestnek sokkal jobban kellett egy támadó, mint a Fradinak, másrészt Doll csapatába sokkal nehezebb bekerülni, és azt pletykálták, a fiatal csatár nem szívesen veszi fel a Böde, Gera vagy épp Sesták által elé dobott kesztyűt. Aztán mégis. És alá is írt.

Radó értékét úgy félmillió euróra becsülik, de most az új szabályok miatt még értékesebb, hiszen magyar és fiatal. A Fradinak egyébként még szüksége volt egy olyan gyors támadóra, aki Böde helyett, mögött és mellett is képes játszani, a 21 éves játékos erre tökéletesen alkalmas, ráadásul komoly potenciál is rejlik benne – értsd: dupla, vagy akár tripla áron tovább lehet adni.

Azt nem tudni, pontosan mennyibe került a Fradinak, de a csomag része volt Ugrai is, akit visszaküldtek a Haliba.

Az Újpestnek meg marad a hirdetés.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

A Fradi fordított, ott van az Európa-liga legjobb 16 csapata között

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Frankfurtban hódítottak magyar dizájnipari gyártók
Hirdetés