A tükörsima liverpooli bajnoki cím után szorosabb versenyfutás várható a világ legkompetitívebb ligájában.

A Fulham–Arsenal találkozóval kezdetét veszi az idei, rendhagyónak ígérkező Premier Leauge-szezon. Rendhagyónak ígérkező, mert a korábbiaknál is jóval sűrűbb program várható, ráadásul még javában tart az átigazolási szezon, így könnyen lehet, hogy néhány nagyobb igazolás még felboríthatja az erősorrendet.

A harminc év után bajnoki címet szerző Liverpool legnagyobb kihívója ezúttal is Pep Guardiola Manchester Cityje lehet, ám szépen lassan a Chelsea esélyei is növekednek. Rajtuk kívül ki érhet oda a Bajnokok Ligájába? Kik lehetnek a szezon meglepetéscsapatai? És kiktől kell majd búcsúznunk a szezon végén?Ezekre a kérdésekre keressük a választ a továbbiakban.

Liverpool

Ahogy illő, kezdjük a bajnokkal. Jürgen Klopp csapata utcahosszal nyerte meg a tavalyi kiírást, ráadásul a német edzővel már egy Bajnokok Ligáját is nyert a Mersey-parti csapat, így jogosan vetődhet fel a kérdés, hogy milyen cél maradt még az alakulat számára. Kloppék azonban egészen új szintre léphetnének a címvédéssel, mindezt azonban nagyrészt változatlan kerettel (bár Thiago Alcántara leigazolásáról egyre többet hallani) próbálják megtenni.

Klopp: A Liverpool nem költhet úgy, mint egyes „országok és oligarchák”

A Liverpoolnak más a filozófiája és üzletpolitikája, mint egyes kluboknak.

Az nem kérdéses, hogy a Liverpool az idei kiírás egyik fő esélyese, ám felmerülhet, hogy várható-e, és ha igen, milyen mértékű visszaesés az elmúlt két szezon történelmi távlatban is markáns teljesítményéhez képest.

Érdekesség egyébként, hogy az előző szezonban a Liverpoolnak az xPTS modell szerint mindössze 74 pontot kellett volna szereznie, ehhez képest a 99 elképesztő felülteljesítésnek számít.

Manchester City

Nehéz szavakat találni a Manchester City idei nyári BL-szereplésére, az általános narratíva ugyanis az volt, hogy ez az idei lehet Guardioláék szezonja. A spanyol mester azonban sokak szerint némileg a saját csapdájába esett, és ismét idő előtt esett ki csapatával a legrangosabb európai kupasorozatból.

A tavalyi, viszonylag gyengébb PL-szereplés után a City idén újra harcba szállhat a bajnoki címért, ebben pedig segítségükre lehet a védelem megerősítésére érkező Nathan Aké és Yan Couto (és nem csodálkozzunk, ha hamarosan beesik Kalidou Koulibaly, esetleg Nélson Semedo is), valamint a Valenciából igazolt Sané-pótlék, Ferran Torres.

A Manchester City elkezdte a nagybevásárlást

A PL-ben 18 pontot vert rájuk a 'Pool, ezért lépnie kellett Guardiolának: kinyílik a persely.

A kérdés az lesz leginkább, hogy a Guardiola csapata milyen mértékben tud megoldást találni a tavalyi szezon legnagyobb problémájára.

Rengeteg olyan meccs volt ugyanis, amikor a City hatalmas mezőnyfölényben játszott, minden jelentős mutatóban az ellenfele fölé nőtt, azonban nem tudta megnyerni a mérkőzést.

Ezt támasztják alá a statisztikai adatok is, melyek szerint a Citynek majdnem hat ponttal többek kellett volna szereznie.

Manchester United

A koronavírus miatti leállást követő hajrának köszönhetően a Manchester United befutott a harmadik helyre. Bruno Fernandes és a visszatérő Paul Pogba markáns teljesítménye, valamint a Greenwood-Martial-Rashford támadóhármas tetszetős, kreatív támadójátéka meghozta az eredményt.

Solksjaer munkájának megítélése azonban továbbra is ambivalens, sokan felvetik, hogy mennyire köszönhető a kiváló egyéni teljesítményeknek a szárnyalás, illetve mennyivel szélesedett a csapat taktikai repertoárja.

A nagy igazolások egyelőre elmaradtak a Unitednél, Donny van de Beek kiváló vételnek tűnik, fiatal, nagy potenciállal rendelkező, több poszton bevethető játékost igazoltak a személyében, azonban ha nem érkeznek további játékosok, az komoly kérdéseket vethet fel a keret mélységét illetően. Már a nyári nagy hajtásban is kiütközött, hogy az alapcsapaton kívül eső játékosokban Solksjaer nem igazán bízik, az is egyértelmű azonban, hogy egy teljes szezon nem játszható le értelmezhető rotáció nélkül.

Összegezve nagyon úgy tűnik, hogy a negyedik hely elcsípésénél idén sem lehetnek sokkal komolyabb céljai a Unitednek.

Ki hitte, hogy a Manchester Unitednek lesz az egyik legjobb középpályája

Pogba és Fernandes mellé megérkezett egy agilis, fiatal holland is.

Chelsea

Frank Lampard izgalmas koncepcióval kezdte meg a munkát a Chelsea kispadján, azonban a csapat gyermekbetegségei (főleg a védelemben) megakadályozták abban, hogy komolyabb célokért küzdjön. A BL-helyezést azonban főként a Leicester leolvadásának köszönhetően sikerült elcsípni, idén pedig új igazolások egész sorával rohamozhat a londoni csapat.

A hátsó alakzatban Malang Sarr és a rutinos Thiago Silva, valamint a Leicesterből érkező Ben Chilwell jelenthet erősítést, Timo Werner, Hakim Zijes és Kai Havertz pedig a támadósort teheti még életveszélyesebbé.

Minden esély megvan arra, hogy a Chelsea idén szinten lépve megközelítse az évek óta csak távolról figyelt City–Liverpool párost.

A keret minősége megfelelő, Lampard pedig az első Premier League-szezonjának konzekvenciáit levonva még érettebben vezetheti a csapatát.

Amíg mindenkit megviselt a járvány, a Chelsea lubickol és vásárol

Amíg mások a túlélésre játszanak, Roman Abramovics új csapatot épít.

Tottenham

Mauricio Pocchettino néhány hónappal az elveszített BL-döntő után elköszönt, helyére Daniel Levy meglepő módon José Mourinhót választotta, aki hangzatos lózungok kíséretében kezdett bele a munkába, a játék képe mellett azonban az eredmények sem voltak kielégítőek, ráadásul a portugál mesterre oly jellemző konfliktusok is jelen voltak.

Erre a szezonra érkezett Joe Hart, aki minden bizonnyal nem jut majd komoly szerephez Lloris mögött, Doherty és Höjbjerg azonban okos és jó igazolásoknak tűnnek. Ha a szezon elején nem mutatkozik jelentős javulás mind a teljesítmény, mind pedig az eredmények terén, akkor könnyen lehet, hogy a téli hajtásnak már más menedzserrel vág majd neki a csapat.

Arsenal

Mikel Arteta egy csapásra hozott némi reményt az évek óta sötétben tapogatózó Arsenal számára.

A spanyol edző világos taktikai utasításokkal, pontosan leosztott szerepekkel küldte pályára játékosait, ez pedig meghozta az eredményét, első körben egy FA-Kupa és egy Community Shield formájában.

Willian ingyen érkezek, de a két fiatal bekk, Gabriel Magalhaes és Willian Saliba is kiváló vételnek tűnnek. Mindettől függetlenül azonban óriási meglepetés lenne, ha az Arsenal az első négy hely valamelyikén végezne.

A kihívók, a lehetséges meglepetéscsapatok

A Wolverhampton nemhogy visszaesett volna a két évvel ezelőtti, bravúros teljesítményhez képest, hanem bizonyos tekintetben még masszívabbá, még kompaktabbá vált. Ráadásul a saját szintjükön kifejezetten komoly összegért, 40 millió fontért igazolták le a Portóból Fábio Silvát. A legportugálabb csapattal mindenképpen számolni kell az európai kupaindulást érő helyekért folytatott harcban.

A Leicester City sokáig úgy tűnt, hogy indulhat majd a BL-ben, az utolsó meccsen azonban hazai pályán szenvedtek vereséget a Manchester Uniteddel szemben. Brendan Rogers gárdájánál a parádés őszt már igen gyenge tavasz/nyár követte, így meglepő lenne, ha idén újra harcban lennének a BL-helyekért.

A Sheffield United tavaly szintén remekelt, Chris Wilder egy masszív, letisztult csapatot hozott létre, amely nagyon kellemes meglepetést okozott az előző szezonban. Bár visszaesés itt is várható, a kieséssel minden bizonnyal nem lesznek gondjaik.

Kihagyhatatlan ebben a kategóriában a Leeds United, Marcelo Bielsa a modern futball egyik legnagyobb teoretikusa, így izgalmas lesz látni, hogy mihez tud kezdeni a jelenlegi PL-mezőnnyel.

Bielsa csapataira az utóbbi években hullámzó teljesítmény volt jellemző, több esetben ősszel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, tavasszal azonban a játékos hatalmas intenzitása miatt némileg elfogyott a keret. Erre a kérlelhetetlenségre a Leedstől is számíthatunk, így mindenképpen érdemes lesz odafigyelni rájuk.

És meg kell még említenünk a kifejezetten jól igazoló Newcastle-t is, amely a tavalyi évben minden mutatót figyelembe véve gyakorlatilag csodaszámba menő módon maradt bent, idén ennél markánsabb teljesítményre számíthatunk tőlük. A Newcastle volt egyébként az a csapat, amely az xPTS statisztika tekintetében több mint tizenkét ponttal múlta felül a számaik alapján elvárt szintet.

A többek között Allannal, James Rodríguezzel és Doucouréval erősítő Everton pedig Carlo Ancelottival a kispadon okozhat kellemetlen meglepetéseket a topcsapatoknak.

Kik tarthatnak a kieséstől?

A West Ham és az Aston Villa hajszál híján maradtak csupán bent az előző szezonban is, főleg előbbi esetében pedig nem is igazán látszik esély az előremozdulásra. Rajtuk kívül talán a feljutó Fulham, West Brom duó pályázik legnagyobb esélyjel az utolsó három hely valamelyikére.

(Fotó: Justin Tallis/ pool via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Xabi Alonso döntése miatt egy portugál edző lett a Liverpool A-opciója

A világ legkeresettebb edzője a Liverpoolt és a Bayern Münchent is visszautasítja?

További cikkeink a témában