Ivan Rakitic körül valami nagyon nem kerek.

A horvát középpályás 2014-ben szerződött Barcelonába, és azóta folyamatosan kezdőjátékos volt. Nagy munkabírásával, biztos játékával fontos tagja volt a triplázó, majd tavaly bajnokságot és kupát nyerő Barcelonának. Az elmúlt hetekben azonban valami megváltozott.

A Real ellen már lecserélte Luis Enrique, majd a következő három bajnokin egy percet sem volt pályán, aztán a kupában ismét játszott, a tegnapi Villarreal elleni meccsen pedig már a keretből is kimaradt. Enrique azt nyilatkozta, hogy „technikai okokból” hagyta otthon a horvátot, korábban arról írtak a spanyol lapok, hogy a szerződéshosszabbítása nem éppen zökkenőmentes a középpályásnak. És ez lehet az egyik oka, hogy kegyvesztetté vált.

Közben meg a horvát lapok szerint az sem biztos, hogy Rakitic marad Barcelonában. Sőt, már azt is tudják, hogy a Manchester City lehet a következő állomás a 28 éves futballista számára.

És nem ez a leghihetetlenebb találgatás, amit mostanában olvastunk. A Citynél Gündogan sérült, Guardiolának meg egy kreatív, de ugyanakkor melós középpályás jól jönne. És vélhetően az eddig türelmes Rakitic sem fog sokáig padozni. Mert annál jobb futballista.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés