Torstein Traeen előbb legyőzte a rákot, majd idén volt egy öthetes periódusa, amit még a ráknál is keményebbnek titulált, most pedig átvette a vezetést a Vueltán.

A Bahrain Victorious versenyzője, Torstein Traeen második helyen ért célba az év harmadik háromhetes kerékpárversenyének, a Vueltának a hatodik szakaszán. A 30 éves norvég versenyző a szakaszt nem nyerte meg, a szökésével viszont átvette az összetettben a vezetést a legnagyobb favorit, kétszeres Tour de France-győztes Jonas Vingegaard-tól.

Traeen sztorija egyedi és egyben inspiráló, 2022-ben egy doppingvizsgálat során fedezték fel, hogy valami nincs rendben az egészségével, az orvosi vizsgálatok után pedig hererákot diagnosztizáltak nála. Szerencsére sikerült legyőznie a betegséget és visszatért a profi sportba. Idén márciusban agyrázkódásszerű tüneteket produkált, elmondása szerint öt hétig a kanapán ült, nem tudott versenyezni, és szerinte ez az időszak még a ráknál is nehezebb volt számára.

„Különleges ez a helyzet, főleg azután, hogy márciusban öt héten keresztül agyrázkódásom volt. Nem voltam biztos benne, hogy visszatérek, és őszintén szólva nehezebb volt, mint a rák. Igazi hullámvasút volt ez az év.”

Traeennek az összetett verseny megnyerésére nincs esélye, de azt már nem veheti el tőle senki, hogy legalább egy szakaszon keresztül az összetettben vezető versenyzőnek járó piros trikóban fog tekerni a világ egyik legfontosabb versenyén.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés