Az UEFA a magyar szurkolók által a bosznia-hercegovinai Nemzetek Ligája-mérkőzésen elkövetett rasszista vétségek miatt fegyelmi eljárást indított a szövetséggel szemben.

Az UEFA sürgősségi eljárásban bírálja el a bosznia-hercegovinai Nemzetek Ligája-mérkőzésen történteket, írja az MLSZ.

Amennyiben a fegyelmi testület bizonyítottnak találja a rasszista megnyilvánulások elkövetését, úgy várhatóan életbe lép a korábban felfüggesztett szankció, amely szerint a válogatott soron következő idegenbeli mérkőzésére a magyar vendégszektorba nem lesz engedélyezett a jegyértékesítés.

Már nincs Rossi-nyilatkozat siránkozás és sértődés nélkül

A magyar válogatott döntetlen játszott az Eb-elődöntős Hollandiával, ami remek eredménynek számít, de még a játékunk sem volt rossz. Ennek ellenére a kapitány megint a kritikák miatt hisztizett.

Ezért az UEFA jogerős döntéséig az MLSZ-nek nem áll módjában elindítani a jegyértékesítést a november 16-i Hollandia–Magyarország Nemzetek Ligája-mérkőzés vendégszektoraiba. Az MLSZ erre tekintettel azt javasolja a hollandiai utazást tervező szurkolóinak, hogy az esetleges szállás- és jegyfoglalásokkal várjanak, illetve körültekintően járjanak el.

A szövetség az UEFA hivatalos értesítésének kézhezvételét követően azonnal tájékoztatja a közvéleményt a döntés tartalmáról.

Rossi a bosnyákok elleni győzelem után is panaszkodott, szerinte Magyarországon mindig félig üres a pohár

Ugyan a válogatott nagyon fontos három pontot szerzett, Marco Rossi ezúttal sem tudott felhőtlenül örülni.

(Fotó: MLSZ)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
20% Igen, nagyon bejött.
37% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
14% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés