A Real Madrid, vagyis Cristiano Ronaldo 3–0-ra legyőzte az Atlético Madridot a Bajnokok Ligája elődöntőjének első meccsén. El is dőlt a továbbjutást.

A Real jól és hatalmas fölényben játszott (az első félidő végén 11–1 volt a kapura lövési kísérlet száma), simán szétpasszolta az Atléticót, így a vendégek kapujához közel tudta birtokolni a labdát. A vendégek gyengék voltak támadásban és védekezésben egyaránt, bár a második félidőben egészen kiegyenlítetté vált a játék, de ma az Atleti kevés volt a győzelemhez, sőt, még a döntetlenhez is:

Ugyanis Ronaldo hármat rúgott. A 10. percben megszerezte a vezetést, igaz, egészen érdekes körülmények között. Sergio Ramos beadását kifejelték a védők, amit Casemiro kapásból, a földre pattintva lőtt vissza, az érkező CR meg a kapuba fejelte. CSAKHOGY a portugál lesen volt még Ramos beadásánál (1–0):

CR-nek ez volt a 101. találata a Bajnok Ligájában, vagyis ezzel egymaga többet lőtt a sorozatban, mint az Atlético Madrid (100).

A 72. percben növelte a Real előnyét, Benzemától kapott labdába éppen annyira tudott beleérni Filipe Luís, hogy az Ronaldo elé pörgött fel, amit ő meg bevarrt Jan Oblak kapujába (2–0):

A 86. percben (is) szétkontrázta a Real az Atlétit, a labda útvonala: Ronaldo→Lucas→Ronaldo→kapu=gól (3–0):

CR legutóbbi három BL-meccsén nyolc gólt szerzett: ötöt a Bayern Münchennek lőtt és hármat az Atléticónak.

A Real háromgólos előnyben, ez több mint valószínűleg elég is döntőhöz, az Atléticónak otthon nem kicsit kell odatennie magát.

Real Madrid–Atlético Madrid 3–0 (1–0)
Gól: Ronaldo (10., 72., 86.)

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában