Vezetett a Bernabéuban az Atlético, de a meccs második felében beállt védekezni, a Real Madridnak pedig sikerült a fordítás, bejutott a Király-kupa elődöntőjébe.

A Király-kupa negyeddöntőjében a Santiago Bérnabéuban találkozott a Real Madrid és az Atlético Madrid. Az első félidőben a vendégek futballoztak veszélyesebben, és ez gólban is megnyilvánult: a 19. percben Molina beadása után Álvaro Morata szerezte meg a matracosoknak a vezetést.

A második félidőben egy agresszívebb, támadóbb felfogásban játszó Real Madrid jött ki a pályára, miközben az Atlético teljesen átadta a terepet, beállt védekezni, kontrázni. Sokáig úgy tűnt, hogy ez eredményes lesz. A 79. percben azonban a csereként beálló Rodrygo gyönyörű góllal egyenlített, a brazil három védőt cselezett ki, majd a rövidre berúgta Oblaknak.

Jött a hosszabbítás, szintén Real-dominanciával, és egy továbbjutást érő Karim Benzema-góllal. A végén még Savic kapott egy piros lapot, az Atléticónak emberhátrányban gyakorlatilag esélye sem volt a az egyenlítésre.

Összefoglaló:

Ez is érdekelhet:

Egy éve kifütyülte, tegnap este felállva tapsolta a Camp Nou közönsége a Barca tékozló fiúját

Ousmane Dembélé egy év alatt első számú közellenségből közönségkedvenc lett a Camp Nouban.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el

Ez aztán a szivatás: nagy arccal kihagyta a tizenegyest, majd az ellenfél játékosai odamentek gratulálni

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés