A Fradi edzője szerint pluszmotivációval mentek fel játékosai a pályára a BL-selejtezős meccsükön.

A magyar bajnok különösebb gond nélkül legyőzte a Djurgardent a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában:

A Fradi magabiztosan verte a svéd bajnokot a Bajnokok Ligája-selejtezőben

A svéd bajnoknál durrantak a pezsgők a sorsolás után, azt mondták, ha választhattak volna, akkor a Fradira böknek. A Fradi válaszul simán kipöckölte őket a BL-ből.

A meccs után a Fradi edzője, Szerhij Rebrov a következőt nyilatkzta:

Azt nyilatkozták a sorsolás után, hogy örülnek nekünk, ez egyfajta pluszmotivációt adott számunkra, ami abszolút ki is jött a pályán. Büszke vagyok a játékosaimra, és örülök, hogy ekkora örömöt okozhattunk a szurkolóknak. De ez csak az első lépés volt, holnaptól készülünk a többi mérkőzésre

– nyilatkozta az ukrán edző, aki a csapat következő ellenfelére, a Celticre is kitért:

Nagyon komolyan fel kell készülnünk arra a meccsre, mert egyetlen találkozó dönt mindenről. Rajtunk nem lesz nyomás. Megérdemelten vagyunk itt a BL-selejtezőben, magabiztosnak kell lennünk. A játékosoknak azt tudom tanácsolni, hogy hasonlóan fogják fel azt a mérkőzést, mint a Dinamo Zagreb elleni idegenbeli meccset, amikor mentálisan rendben voltunk.

(nso)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés